Aszfaltburkolatot kap több kilométernyi út Nyíregyházán

    Több mint egymilliárd forintból több kilométernyi utat aszfaltoznak le Nyíregyházán – tudatta a város sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

    Közleményükben azt írták: Nyíregyháza önkormányzata ötmilliárd forintos útfejlesztési támogatást kapott egy térségi fejlesztési igények támogatásáról szóló kormányhatározat alapján. Idézték Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármestert, aki bejelentette, hogy a program első ütemeként megkezdődött kilenc városrészben 15 utca útépítésének közbeszerzési eljárása. Az első csomag becsült költsége mintegy 1,2 milliárd forint, ebből hat kilométernyi földút kap aszfaltburkolatot.


    Az első ütemben szereplő utcák építésének feltételei adottak, a lakossági együttműködés eredményeként az útépítéshez szükséges területek szinte teljes mértékben rendelkezésre állnak – írták, dicséretesnek nevezve azoknak az ingatlantulajdonosoknak, lakóközösségeknek az összefogását, ahol a lakók – együttműködve a várossal – térítésmentesen átadták az útépítéshez szükséges területet az önkormányzatnak.


    “Cél, hogy a lakókkal összefogva folytassuk Nyíregyháza úthálózatának fejlesztését, s így tovább csökkenjen városunkban a földutak száma” – mondta a polgármester.


    Az önkormányzat vizsgálja a már beérkezett igényeket és várja azoknak a lakóközösségeknek a jelentkezését, amelyek szeretnék, hogy a meglévő földutat aszfaltút helyettesítse. Ehhez szükséges, hogy az utcában magas legyen a beépítettségi arány, legyenek kiépítve az alapközművek, az ingatlantulajdonosok nyilatkozzanak arról, hogy az érintett területrészt térítésmentesen átadják, legyenek útépítési tervek, lefolytassák az engedélyeztetési eljárást és megvizsgálják a városfejlesztési, városrendezési szempontokat – ismertették.


    Január elejétől a város hivatalos weboldalán, a nyiregyhaza.hu oldalon tájékozódhatnak az érintettek – közölte a sajtószolgálat.