Átadják az első beléptetőkapukat a Deák Ferenc téri metróállomáson

Holnaptól haladhatnak át az utasok a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukon. Ez a megállóhelyi infrastruktúra-telepítés első állomása, amelyen a BKK éles környezetben teszteli a beléptető kapuk funkcionális működését. Az utasok mindkét irányból nyitott kapukkal fognak találkozni az állomáson.
 
A Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratához összesen 10 beléptetőkaput telepítettek, melyeket – tekintettel arra, hogy mindez egy tesztidőszak kezdete –  az utasok a kezdeti időszakban mindkét irányból csak nyitott állapotban használhatnak. A BKK kiemelt figyelmet fordít az utasok biztonságára, ezért fokozatosan vezeti be az új berendezések használatát, így néhány hetes ismerkedési időszakot követően, mikor az utasok már megszokták a kapukon történő áthaladást, további funkciók is tesztelésére kerülnek.
 
Mivel a metróhoz vezető irányban a kapuk nyitás/zárás funkcióját még nem üzemelik be, így azok semmilyen beavatkozást nem igényelnek az utazóközönség vagy a beléptető személyzet részéről. 2-3 hetes időszakot követően csak a metróból kifelé vezető irányban elhelyezett kapuk fognak nyílni automatikusan, ellenőri beavatkozás nélkül. A kapuk nyitása-zárása tehát automatikusan történik. A metró területére történő belépésre használt kapuk, várhatóan 2018-tól záródnak majd.
 
A kapukon való áthaladás irányát az azokon elhelyezett kijelzők jelzik, ezt kezdetben kordonok és személyzet is segíteni fogja. Mivel továbbra is szükséges a papír alapú jegyek és bérletek ellenőrzése, ezért az ellenőrzési rendszer nem változik.
 
A kapuk folyosószélessége – a nemzetközi tapasztalatokkal összhangban – körülbelül 60 cm, ami a kényelmes áthaladást biztosítja. Továbbá minden kijárat – így a Sütő utcai is – irányonként 1-1 széles kapuval is fel lesz szerelve, amelyek folyosószélessége 90 cm, így bárki számára kényelmesen használható. Minden kijárat esetén forgalmi szimuláció előzte meg a kapuk darabszámának meghatározását.
 
A tesztelés célja, hogy valós üzemeltetési környezetben szerezzen tapasztalatokat a gyártó és a visszajelzések alapján – ha szükséges – tovább fejlesszék azokat. Ezeket a teszteket a BKK, valamint a gyártásért, a telepítésért és az üzemeltetésért is felelős Scheidt & Bachmann szakemberekből álló csoportja végzi. A tesztelés helyszínéül azért a Sütő utcai kijáratra esett a választás, mert ezen a helyszínen nagyobb építészeti átalakítás nélkül telepíthették a készülékeket. Mivel ezt a kijárat frekventált helyen található, így többen ismerkedhetnek meg a kapukkal.
 
A Sütő utcai kijáratnál telepített kapusor kihelyezésével elinduló kapu- és érvényesítő készülék telepítési munkálatok során összesen 810 kaputest, közel 530 állomási és közel 11 ezer járművekre kihelyezett érvényesítő készülék telepítése valósul meg. A kapuk használatát több lépcsőben fogja bevezetni a BKK. A végső állapot eléréséhez, azaz ahhoz, hogy az összes kapu rendeltetésszerűen működjön, szükséges az elektronikus jegyrendszer teljes infrastruktúrájának rendelkezésre állása.
 
Az elektronikus jegyrendszer egy korszerű, könnyen és egyszerűen használható jegy- és bérletrendszer, amely az ügyfelek igényeihez rugalmasan alkalmazkodik. A rendszer elindulásával a papírra nyomtatott jegyek és bérletek fokozatosan megszűnnek, szerepüket az elektronikus utazási kártyák veszik át.