Átadták a megújult buszvárókat a Blaha Lujza térnél

Befejeződtek a térburkolási munkák a Rákóczi úti járda környezetében, ennek köszönhetően az arra közlekedők június 21-től, kedd késő délutántól birtokba vehették a megújult, fedett buszvárókat az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú, Blaha Lujza téri megállójában.

Elkészültek a Blaha Lujza téri buszvárók és az új térburkolat is a megállóhelyek közvetlen környezetében. Ennek köszönhetően június 21-től, kedd késő délutántól ismét fedett, ülőhelyekkel felszerelt buszvárók fogadják az erre közlekedőket. A felújítás során fontos szempont volt, hogy az utasok kényelmesen, komfortosan várakozhassanak a járatokra, ezért – mivel a tér mérete és forgalma azt indokolja – továbbra is két buszvárót használhatnak a BKK ügyfelei. A fedett megállóhelyek védenek az időjárás viszontagságaitól, így például az erős napsütés vagy az eső ellen. A munkaterületet határoló kerítések beljebb kerültek, ezért az autóbuszokról le- és felszállók csúcsidőben is akadálytalanul haladhatnak a Rákóczi úti járdán.

A tér többi részén tart a térburkolat lerakása, a kivitelező munkatársai ugyanakkor a nagy növénykazetták körüli ligetes pihenőrészen már végeztek a bordó árnyalatú kiskockakövek lerakásával, ennek köszönhetően egyre jobban körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető Blaha Lujza tér alakja.

A kiskockakövek lerakása azért fejeződhetett be, mert már elkészült a mesterséges váztalaj kialakítása is a téren. A mesterséges váztalajba, vagyis a Stockholm-rendszerrel ültetett fák gyorsabban nőnek, jobb életkörülményeik miatt nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetett társaik.

Csatornát építenek a Somogyi Béla utcában

A csatornaépítésnél tartanak a szakemberek a Somogyi Béla utcában, ahol az aszfaltmarást és a burkolatbontást már elvégezték, az egyik oldali járda alaprétegét pedig kialakították. A korszerűsítés idejére a Somogyi Béla utcát a Stáhly utca és a Gutenberg tér között lezárták a gépjárműforgalom elől, a gyalogos közlekedés és a szemétszállítás ugyanakkor biztosítva maradt. Az Europeum bevásárlóközpont továbbra is zavartalanul üzemel, megközelítését a kialakított gyalogosfolyosók biztosítják, a parkolóháza pedig elérhető a Stáhly utcáról balra kanyarodva. Újra járható a közúti forgalom számára a Márkus Emília utca, amely egyelőre egyirányú a Rákóczi út felé.

A Somogyi Béla utca felújítása előreláthatólag november végéig tart, de a gépjárműforgalom előtt már korábban, a burkolatépítés szeptemberi befejezésekor megnyitják az útszakaszt. A teljes kivitelezés várhatóan még az idén, a Blaha Lujza tér felújításával együtt befejeződik.

Budapesti Közlekedési Központ