Átadták hazánk egyik legkorszerűbb autóbusz-javító és -karbantartó központját Székesfehérváron

Hazánk legnagyobb magyar magánkézben lévő buszvállalata, a Homm Kft. megépítette és bemutatta első regionális központját. Az 550 millió forint összköltségű beruházás 30 új munkahelyet teremt Székesfehérváron. A jubileumi eseményt Vargha Tamás országgyűlési képviselő, külügyi államtitkár nyitotta meg, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester felavatta, Spányi Antal megyéspüspök pedig megáldotta a régió legmodernebb autóbusz-javító és -karbantartó létesítményét.  

Az első saját tulajdonú bázis nem csak a cég logója miatt lett zöld. A megújuló energiára épülő hőszivattyús hűtés és fűtés mellett a madárbarát kerttervezést, a mosóberendezés által használt víz 90%-ának visszaforgatását, valamint az esővíz öntözéshez történő összegyűjtését is fontosnak tartottákHomm Károly és Tóth Balázs tulajdonosok, akik a megnyitón hangsúlyozták, a cégcsoport kiemelkedően jó kollektívája mellett arra a legbüszkébbek, hogy „a Covid-19 okozta világgazdasági válság által egyébként erősen érintett területen működve sem kellett megválniuk egyetlen munkatársuktól sem”. Az ünnepségen számos példával mutatták be elkötelezettségüket a hátrányos helyzetű gyermekek, iskolák és közösségek segítésében.

Az ezer négyzetméteres épület avató ünnepségét Vargha Tamás országgyűlési képviselő, külügyi államtitkár nyitotta meg, megköszönve a cég tulajdonosainak és dolgozóinak, hogy munkájukkal hozzájárultak Székesfehérvár gazdasági erejéhez, s hogy „ezen felül anyagi támogatásukkal is közösségeink iránt felelősséggel éreznek és cselekednek.” dr. Cser-Palkovics András polgármester szavai szerint: „A legjobb időben jött biztatás a Homm Kft. szervizcsarnokának megnyitása, mert aki most ruház be, bízik abban, hogy ismét növekedésre állítja a magyar gazdaságot, a következő évek fejlődését megalapozva. A fehérvári ipari park vállalatai 80 km-es körzetből több mint 30.000 embert foglalkoztatnak, az ő biztonságos munkába-, illetve hazajutásukat is segítik az ilyen megbízható cégek. Büszkék vagyunk arra a teljesítményre, amelyet a fehérvári gazdaság nyújt, és arra a közös gondolkodásra, amelyet az itt működő cégekkel megvalósításunk. Köszönöm, hogy a hazai személyszállítás egyik zászlóshajója is Székesfehérvárt választotta első regionális központjául. Jó munkát és sok sikert kívánok!”- mondta. „Az ország olyan, mint egy nagyvállalat: működtetni kell, a járvány után újra talpra állítani – fogalmazott köszöntőjében Törő Gábor országgyűlési képviselő. „A Homm Kft. tiszteletreméltó példája ennek a törekvésnek, hozzásegítve a magyar gazdaságot, hogy Közép-Európa egyik legerősebbje legyen.

Az ünnepi beszédek és a cég harmincéves történetét összefoglaló film után a csarnokban ülők meglepetésére egy 50 fős busz indult meg a szerelőcsarnok belseje felé. Az ijedtség nem tartott sokáig, a tulajdonosok által vezetett busz ugyanis a bejárati ajtóra kifeszített nemzeti színű szalag átszakítása után megállt. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök megáldotta a létesítményt: „Régtől tudjuk és mondjuk: emberé a munka, Istené az áldás. Látjuk annak az eredményét, amiben nemcsak az emberi teljesítmény, de az isteni áldás is megmutatkozik. Kérjük együtt erre a műre, az alkotókra és az itt dolgozókra Isten áldását.”

Háttérinformációk:

A székesfehérvári iparterületen megépült klimatizált szervizcsarnokban autóbusz-javító, -karbantartó és -mosó működik, továbbá a gépkocsivezetők továbbképzését és pihenését is szolgálja a létesítmény. A dolgozószállításra, helyi közlekedésre, valamint a különjáratok biztosítására szakosodott legnagyobb magyar magántulajdonú autóbuszos cég 330 autóbusszal, 540 fős csapattal, több mint 22.000 utas célba érését segíti naponta, közel 1,5 millió kilométert megtéve havonta biztonságban és kényelemben.

A Homm Kft. képzési tematikája kiemelt figyelmet fordít a KRESZ, a munkavédelem, az autóbusztechnológia, a típusismeret és a vezetéstechnika aktuális tudnivalóira, a közúti és a telephelyi balesetek csökkentése érdekében.

Fotó: Homm Kft.