Átköltözött a Das WeltAuto észak-pesti értékesítési pontja

Az egyik budapesti Das WeltAuto (DWA) értékesítési pont új helyre költözött szeptemberben. Újpalotán ugyanis bezárt a Schiller cégcsoport – DWA kereskedésnek is helyet adó – Škoda autószalonja és többmárkás márkaszervize, amely munkáját a Váci út külső, újpesti szakaszán létesült telephely vette át.

A Schiller Autó Család ugyanis megnyitotta a Váci úton – az egykori Hunyadi laktanya, és azzal határos telkek 9 hektáros területén – csaknem 10 ezer négyzetméteres új központját, ahol a bemutatótermek és irodák mellett 7600 négyzetméternyi műhely és alkatrészraktár épült.

„A XV. kerületi Bánkút utca és a Szentmihályi út sarkáról ide, a Váci út 119-be telepítettük át a Palota Automobil Kft.-t, és más telephelyekről is átköltöztünk, így itt kapott helyet az Opel, a Toyota, valamint az új Lexus szalonunk is a Škoda mellett. A több mint ötven szervizállás felét a Volkswagen csoport márkái számára tartjuk fenn, a másik fele pedig a Toyota-Lexus és Opel tulajdonosokat szolgálja ki” – mondta Schiller Gábor cégtulajdonos, hozzáfűzve, hogy hat haszonjármű javítóállás is van az épületben, ahol a márkaszerviz engedély alapján Opel, Volkswagen, Toyota és FIAT haszonjárműveket javíthatnak.

Jövőre pedig a szomszédos telken 200-300 gépkocsi bemutatására szolgáló Das WeltAuto használt autó és haszonjármű telepet hoznak létre. Addig is az újonnan nyílt telephelyen folyik a DWA-hálózattal együttműködő használt autó értékesítés, de a társaságnak a XIII. kerületi Dráva utcában is van egy Das WeltAuto pontja, ahol egyébként már 1989 óta értékesítenek használt autókat.

Nagy Gábor, a használtautó üzletág igazgatója elmondta, mindkét helyen van olyan szakember, aki a járművek állapotfelmérését végzi, a javításokra pedig az új Váci úti telephelyen kerül sor.

A DWA hálózatában természetesen sok olyan használt autót is lehet kapni, amelyek még rendelkeznek a gyári garanciával. A garanciaidő az Opelnél két év, a Toyotánál három, de a Volkswagen csoport gyártmányaira Magyarországon a 2 év gyári garanciát az importőr, a Porsche Hungaria megtoldja még két évvel, ám – hangsúlyozta Nagy Gábor – legfeljebb 200 ezer kilométeres futásteljesítményig tarthat a gyári garancia. Kiemelte, a legjobb minőségű, 8 évnél fiatalabb, 180 ezer kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto 12 hónapos „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vevők kockázata használt autó vásárlása esetén.

Ami a kínálatot illeti, a Schiller cégcsoport használt autó üzletágának vezetője felidézi, hogy tavaly a használtpiac pezsgett: a flottakezelőktől a magánszemélyekig mindenki eladott. Ennek eredményeként az elmúlt éven több mint 700 használt autót adtak el a DWA hálózat tagjaként. 

Idén viszont – miután a világjárvány miatt akadozik az alkatrész-beszállítás – lelassult Európa autógyártása és az új kocsikra sokszor 7-8 hónapot is kell várni. Ezért nagyon kevés a minőségi használt autó, az árak pedig meredeken emelkednek. Nagy Gábor hangsúlyozta, a jó használt autó Nyugat-Európában is méregdrága.