Augusztus 31-ig díjmentesen utazhatnak az Ukrajnából érkező menekültek a BKK járatain

Meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget a közösségi közlekedési járatain a Budapesti Közlekedési Központ az Ukrajnából érkező menekült személyek számára. A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a díjmentes utazás továbbra is egy személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igénybe.

2022. augusztus 31-ig ukrán úti okmányuk felmutatásával díjmentes utazásra jogosultak a BKK-járatokon – a 100E autóbusz, a sikló, a nosztalgiajáratok és a hajó kivételével –, valamint a HÉV és a környéki „kék” buszok Budapesten belüli szakaszán azok az ukrán állampolgárok, akiknek a háború miatt kellett elhagyniuk otthonaikat.

A díjmentes utazáshoz rendelkezni kell az alábbi dokumentumok egyikével: ukrán útlevél, ukrán személyi igazolvány, ukrán tartózkodási engedély, magyar hatóság által kiadott olyan tartózkodási engedély, amelyben ukrán állampolgárság van bejegyezve, diákok esetében, ha nem rendelkeznek a fenti okmányokkal, akkor ukrán diákigazolványra van szükség, illetve bármely egyéb okirat is elfogadható, amelyből ukrán állampolgárság vagy legalább ukrajnai lakcím megállapítható.

A kettős állampolgárokra, akiknek az egyik állampolgárságuk a magyar, de magyar állampolgárságukat igazoló okmányuk mellé nem tudnak ukrán állampolgárságot vagy ukrán lakcímet igazoló okmányt ellenőrzésre felmutatni, a kedvezmény jelenleg nem biztosított.

A Budapesti Közlekedési Központ továbbra is azon dolgozik, hogy az Ukrajnából érkező menekült személyek helyzetét minél inkább megkönnyítse. A társaság az ügyfeleit is arra kéri, hogy utazásaik alatt, ha szükséges, nyújtsanak segítséget a BKK járatain közlekedő menekülteknek.

Budapesti Közlekedési Központ