Az angolok szerint ez a legjobb furgonalapú egyterű

Legalábbis ilyen körmönfontan fogalmazott a brit What car? magazin, amikor az Év Kishaszonjárműve 2023 válogatás egyik kategóriagyőzteseként hirdette ki a Volkswagen ID. Buzz modelljét.

Jóllehet, a SUV-ok fokozatosan szorítják ki a piacról az amúgy igen praktikus egyterűeket – amelyeket sok esetben MPV-nek (Multi Purpose Vehicle) neveznek –, az sem kizárt, hogy az inga egyszer visszaleng, és ennek előfutára talán az ID. Buzz lehet.

Esztétikai szempontból a Volkswagen ID.Buzz telitalálat, mert nem kíván szuper-futuro űrjárműre hasonlítani, ugyanakkor még azoknak is meghitten ismerősek a vonalai, akiknek még a szülei sem születtek meg az 1960-as években, a Buzz-karosszéria ihletadója, a második generációs Transporter diadalmenete idején.

Persze a különbségek óriásiak. Amint a What car? írja, először is az ID. Buzz elektromos, és 77 kWh-s akkumulátorcsomagja azt jelenti, hogy hivatalosan akár 412 kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel, és ezzel olyan riválisokat ver, mint a Citroën e-Berlingo és a Mercedes EQV. Ráadásul a tágas és praktikus belső terű ID. Buzzt jobb vezetni, mint bármelyik riválisát, hiszen kormánya lenyűgözően finoman működik és a méretéhez képest elképesztően kicsi, mindössze 11,09 méter a fordulási körátmérője. Mindezeket annak ellenére hozza, hogy a jármű hossza 4712 milliméter, tengelytávja gyakorlatilag eléri a 3 métert, önsúlya pedig 2,4 tonna.

A VW egyterűjének elektromotorja kifejezetten helytakarékosan a meghajtott hátsó tengelyen kapott helyet. Maximális teljesítménye 150 kW, 310 Nm maximális forgatónyomatéka azonnal rendelkezésre áll, így 10,2 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre a busz, amely akár egy tonnát is vontathat.

dasblog