• Egyéb

Az Argentin Ralin elért siker után előrébb lépne a Toyota

Ott Tänak és a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team elképesztő győzelmet arattak az Argentin Ralin: az észt versenyző már az ötödik, Toyota Yaris WRC autóban teljesített versenyén megszerezte első győzelmét a Toyota csapatával. Tänak és a Toyota-csapat így továbbra is harmadik helyen állnak mind a pilóták, mind az autógyártók versenyében, de csökkentették lemaradásukat az élen állókhoz képest, és akár már a következő futamon, Portugáliában az élre törhetnek.

Azután, hogy sikerült az élre állniuk az első teljes nap során, Tänak és másodpilótája, Martin Järveoja végig uralták a ralit. Pénteken és szombaton összesen 10 szakaszgyőzelmet arattak, majd sikerült megtartaniuk vezető helyüket a vasárnapi, hírhedten kemény szakaszokon is, így a második helyezett előtt 33,7 másodperces előnnyel értek célba. Esapekka Lappi első Argentin Rallyján a nyolcadik helyen futott be. A hétvégén számos alkalommal szenvedett defektet – köztük a vasárnapi első szakaszon is -, ami két hellyel vetette vissza a népes mezőnyben. Mindezek ellenére ő is merész tempóban autózott a bajnokság egyik legkeményebb fordulójának számító rallyn. Jari-Matti Latvala autója sajnos egy kőnek ütközött, és a Yaris WRC sérülése olyan súlyos volt, hogy a pilóta pénteken kénytelen volt feladni a versenyt, bár addig a futam szinte minden pillanatában sikerült bebizonyítania az autó lenyűgöző képességeit.

„Nagyon elégedetten hallottam a hírt a világ másik feléből, hogy Ott Tänak megnyerte az Argentin Rallyt. Gratulálok neki, és egyúttal szeretném megköszönni neki első győzelmét, amit a Yarissal aratott. Emellett igazán nagyra értékelem szurkolóink támogatását is. A tavalyi Argentin Rally során Yaris WRC gépeinket alaposan megviselték a rossz utak. Mindazonáltal csapatunk tagjai sokat tanultak és javítottak az autón, így végül sikerült visszajuttatni a Yarist a dobogó tetejére. Latvala, akinek sajnálatos módon korán fel kellett adnia a versenyt, a sérülést megelőzően ugyanolyan gyors volt, mint Tanak, és pozitív hangulatban, egy erős megjegyzéssel távozott Argentínából. Azt mondta: a Yaris nagyon gyors. Lappi, aki összesítésben a nyolcadik helyen végzett, szintén azt hangsúlyozta, hogy sokat tanult az Argentin Rallyn szerzett tapasztalatokból. Öröm látni, hogy az összes csapattag fejlődik, ahogyan az autók is, miközben megküzdenek a WRC versenysorozatban eléjük kerülő utakkal. A második idény immár a középső szakaszába lépett. A TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team tovább feszegeti korlátait, hogy jó hírekkel szolgálhasson rajongóinak. Köszönjük a kitartó támogatást!” – fogalmaz Akio Toyoda, a Toyota csapat elnöke.

„Ez fantasztikus eredmény a csapat számára. Ott nagyon jól ment a hétvégén; az utolsó napra természetesen kicsit visszavett a tempóból, de az utolsó szakaszok annyira nehezek voltak, hogy nem lett volna értelme kockára tenni ezt a fantasztikus győzelmet. Ez az első győzelme a mi színeinkben, amit ráadásul az egyik legkeményebb rallyn ért el. Mindenki láthatta, hogy autónk jól megállja a helyét ezek közt a körülmények között, és elég erős is. Az, hogy ilyen jók voltunk a hétvégén, olyasmi számunkra, amiről korábban álmodni sem mertünk volna. Voltak hullámvölgyeink, ezért is nagyon fontos nekünk ez a győzelem. Tudtuk, hogy sokra képes az autó, és a csapat kemény munkája árán végül nagyszerű eredményt sikerült elérni. Reméljük, hogy tovább haladunk majd ebben az irányban.” – teszi hozzá Tommi Mäkinen csapatfőnök.

„Különleges érzés első győzelmemet aratni a csapattal. Nagyon gyorsan haladtunk az autó feljavításával, úgyhogy már nagyjából olyan, amilyennek szeretném, ez pedig komoly önbizalmat adott nekem. Azt is jó látni, hogy milyen sok támogatást kaptam a csapattól. Egy ilyen rallyt mindvégig uralni – méghozzá már az első alkalommal – nagyon kellemes érzés, de határozottan nem volt könnyű. Korábban a hétvégén nagyon igyekeztem. Ahogyan nőtt az előnyünk, egyre jobban tudtuk irányítani az eseményeket, és ma már inkább a biztonságra törekedtünk. Jó irányba haladunk, és határozottan jövünk felfelé a bajnokságban. Még viszonylag az idény elején tartunk, ezért a következő versenyeken is ezen az úton kell továbbhaladnunk.” – értékeli a versenyt az első helyen végző Ott Tänak, a 8. rajtszámú autó pilótája.

„Sok jó pillanatot őrzök az első Argentin Rallymról. Valójában gyorsabb voltam, mint amire számítottam, és nagyon úgy nézett ki, hogy a miénk itt a legjobb autó: Ott végig dominálta az egész rallyt, gratulálok neki. Sok gondunk volt a defektekkel ezen a hétvégén és meg kel vizsgálnunk, mi okozta ezeket. Bár sok olyan dolog előfordult, ami miatt időt veszítettünk, sikerült teljesíteni az összes szakaszt, és értékes tapasztalatokat szerezni. Az idény első része soha nem látszott könnyűnek; csupa olyan helyszín szerepelt a versenynaptárban, amelyeken nincs elég tapasztalatom, de voltak pozitív élményeim, és ezeket magammal viszem Portugáliába.” – árulja el Esapekka Lappi, a 9. rajtszámú autó pilótája.

AZ ARGENTIN RALI VÉGEREDMÉNYE
1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC) 3h43m28.9s
2 Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +37.7s
3 Dani Sordo/Carlos Del Barrio (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m15.7s
4 Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Ford Fiesta WRC) +1m58.6s
5 Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger (Hyundai i20 Coupe WRC) +2m02.6s
6 Elfyn Evans/Daniel Barritt (Ford Fiesta WRC) +3m06.3s
7 Kris Meeke/Paul Nagle (Citroen C3 WRC) +3m25.7s
8 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota Yaris WRC) +4m32.6s
9 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Ford Fiesta WRC) +5m38.6s
10 Pontus Tidemand/Jonas Andersson (Skoda Fabia R5) +12m15.8s
A második napon kiállni kényszerült Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (Toyota Yaris WRC)

Mi jön most?
Az idény hatodik fordulójára ismét Európában kerül sor: a Portugál Ralit május 17-20. között rendezik meg. Az észak-portugáliai Matosinhosban, Porto közelében tartott versenyen klasszikus szakaszok lesznek homokos és sziklás utakon. Az első futamok idején a laza talajú utakon nehéz dolguk lesz a versenyzőknek a megfelelő úttartással, később pedig a felszínre került kövek és a mély keréknyomok jelenthetnek majd gondot.