• Egyéb

Az Audi A8 lett a Világ Luxusautója

Az Audi A8 2018-ban a „Világ Luxusautója” („World Luxury Car 2018”), amivel a négykarikás márka zászlóshajója ismét igazolta, hogy „A haladás technikájának” megtestesítője. A díjátadóra szerdán a New York-i Autószalon (New York Auto Show) keretében került sor.

 

24 országból összesen 82 zsűritag értékelte az érzelmekben gazdag vonzerő mellett a bennülők kényelmét és biztonságát, illetve a környezetvédelmi szempontokat, a menetteljesítményeket, a piaci relevanciát és az ár/érték-arányt. A végső szavazáson az Audi A8 végül két vetélytársával szemben győzedelmeskedett, a márka immár kilencedik „World Car Awards” diadalát aratva.

 

„E díj nagy elismerés számunkra és csúcsmodellünk számára egyaránt” – emelte ki Peter Mertens, AUDI AG igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „Az új Audi A8 a teljes szakma egyik fő innovációs motorja, amely újszerű, érintéses kezelési rendszerével, következetes és széleskörű elektronizálásával, illetve a magas fokon automatizált vezetés műszaki feltételeivel még magasabbra emeli a mércét az autógyártásban.”

 

Igényes anyagválasztása és már-már manufaktúra-szintű kidolgozása mellett olyan különlegességek jellemzik, mint az Audi lézervilágításával kiegészített HD Matrix LED fényszórók, a dinamikus összkerékkormányzás vagy éppen a talpmasszázs-funkciót is tartalmazó hátsó nyugágyülés-csomag.

 

Audi-győzelmek – „World Car Awards”

 

2005       Audi A6                 World Car of the Year

2007       Audi RS 4              World Performance Car

Audi TT                 World Car Design of the Year

2008       Audi R8                 World Performance Car

Audi R8                 World Car Design of the Year

2010        Audi R8 V10         World Performance Car

2014        Audi A3                  World Car of the Year

2016        Audi R8                  World Performance Car

2018       Audi A8              World Luxury Car