Az Audi Hungaria legyártotta a 100 000. hibridautót

A százezredik győri hibrid egy Audi Q3 Sportback 45 TFSI e volt, mégpedig District-zöld színben, és Németországba szállították első tulajdonosához. Ezt a modellt egyébként idén az Év Magyar Autójának választotta a szakmai zsűri.

Az autó 180 kW (245 LE) rendszerteljesítményre képes, amelyet a plug-in hibrid technológia jegyében egy 1,4 literes TFSI motor és egy lítium-ion akkumulátor által táplált elektromotor biztosít. A modell tisztán elektromos hatótávja 45-50 kilométer a WLTP szabvány szerint.

A vállalat járműgyártása 2019-ben lépett az elektromobilitás útjára a mild hibrid technológiájú járművek gyártásával, amelyet 2020-ban a plug-in hibrid technológiájú Audi Q3 modellek gyártása követett. Így a cég járműgyárában folyamatosan nő az elektromos hajtásláncú járművek aránya.

„Járműgyárunk csapata közel 25 éves tapasztalattal rendelkezik, hiszen itt gyártják az Audi TT Coupé és Roadster, valamint az Audi Q3 és Q3 Sportback modelleket, amelyek elektromos hajtáslánccal is készülnek. Az évek alatt folyamatosan bővítettük gyártástechnológiánkat, amelynek köszönhetően képesek vagyunk ugyanazon a gyártósoron készíteni a belső égésű motorral szerelt és az elektromos hajtásláncú modelljeinket” – mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja.

A vállalat számos alumínium karosszériaelemet szállít a Volkswagen konszern különböző márkái számára, valamint egyre jelentősebb fejlesztési tevékenységet folytat a járműhajtás és járműfejlesztés terén.

dasblog