Az autó históriája – VI. rész

Daimlerék nagy műve elkészült, az alkotók azonban nem pihentek – a gyorsjárású motort mindenbe beszerelték, ami csak mozgott… Tessék kapaszkodni!

Daimler és Maybach 1884-ben építette meg az első járműhajtásra is használható motort, ahelyett azonban, hogy négy kerékre ültették volna, egy tölgyfavázas biciklit faragtak köré. Karl Feriherr von Drais találmánya már akkor is a legolcsóbb közlekedési eszköznek számított, de volt vele egy kis bibi – sem Daimler, sem Maybach nem tudott kerékpározni. A problémát áthidalandó, a bringa két oldalára pótkerekeket szereltek, volánjához pedig Gottlieb fia, Paul ült. A büszke ifjú 1885. november 10-én, három hónappal a találmány szabadalmaztatatása után gördült ki először a nyilvánosság elé, a reklámnak szánt menetpróba azonban inkább ellen-, semmint rokonszenvet váltott ki a gépektől idegenkedő lakosságból.

Az első autó belső égésű motorral!?

Mivel jött a tél, a jármű tervét jégre tették a feltalálók, a motor kiszedték a bicikliből, és egy szánba került át. A bordázott kerékkel hajtott hómobil ugyan szépen tette dolgát, eladni egyet sem sikerült belőle, ezért Daimler újfent irányt váltott: kitalálta, hogy 43. születésnapjára egy önjáró hintót ajándékoz feleségének, Emma Kurznak. Felkereste a Wimpf-féle Királyi Kocsigyártót, s vásárolt egy amerikai stílusú nyitott felépítményt, mely alá Maybach tervezett – motor beépítésére is alkalmas – vázat.

Olvasson tovább!

A folytatást megtekintheti az Autósélet blogon!