Az AutoWallis csoport nyerte el a Jaguar Land Rover magyar értékesítési jogait


    Újabb országban, ezúttal Magyarországon nyerte el a Jaguar Land Rover járművek és alkatrészek exkluzív importőri jogát az AutoWallis Nyrt. leányvállalata, a Wallis Automotive Europe (WAE Kft.) – közölte az AutoWallis az MTI-vel hétfőn.


    A nemzetközi pályázat eredménye alapján 2020 áprilisában kezdi meg a magyar piacon a Jaguár és a Land Rover értékesítését a Wallis Automotive Europe, amely így kilenc országban lesz jelen a két patinás márkával.


    Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közleményben kifejtette: számításaik szerint a Jaguar Land Rover magyar piacának potenciális mérete közel akkora, mint a másik nyolc ország együtt, ahol 2018-ban összesen 1577 darab autót adtak el. Ezzel a lépéssel a csoport tovább erősíti piaci pozícióját a közép- és délkelet-európai régióban.


    Hozzátette, hogy az akvizíció jól illeszkedik az AutoWallis tavasszal meghirdetett stratégiájába, melyben 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) négyszereződésével, a tavalyi 65,5 milliárd forintos árbevétel duplázódásával, míg akvizíciókkal ennél is nagyobb növekedéssel számolnak.


    A megállapodás alapján jövő áprilisig még a holland székhelyű AutoBinck csoport képviseli a magyar piacon a Jaguar Land Rovert.


    A WAE a Jaguar és Land Rover mellett a japán Isuzut képviseli Magyarországon, míg a dél-koreai Ssangyongot Csehországban, Romániában és Szlovákiában. Az AutoWallis csoport által Magyarországon forgalmazott márkák közé tartozik még a BMW, valamint a MINI és a Maserati. A csoport nemzetközi disztribúciós üzletágában 2018-ban eladott új autók száma meghaladta az 1700 darabot.


    Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik.