Az e.GO a VW első e-mobilitási partnere

Nem kérem, ezek nem Volkswagenek, hanem az e.GO márkanév alatt készülő Life modellek. Német gyártójuk az első, nem a Volkswagen-csoporthoz tartozó cég, amely megkapja Wolfsburg MEB platformját.

Az Aachen-i székhelyű e.GO Mobile AG alapítója a helyi egyetem professzora, Günther Schuh, aki már jó ideje dolgozik az elektromobilitás fejlesztésén. Az egyetemi csapatnak éppen jól jött, hogy a Volkswagen csoport felajánlotta az együttműködést. Így az e.GO Mobile AG lesz az első külső partner, amely a Modular Electric Toolkit (MEB)elektromos platformot a Volkswagen modellválasztékán kívüli további elektromos járművek gyártásához használja.

e_go_life1.jpg

Ehhez az ajánlathoz azonban nyilván az is kellett, hogy a cég már elkészítette 335 centi hosszú, és 175 centiméter széles Life nevű modelljét. A kiskocsi négyszemélyes városi járművecske, amelynek három különféle teljesítményű változata van. A 60 kilowattos csúcsteljesítményű Life 60 maximális sebessége 140 kilométer óránként, és nem egészen négy másodperc alatt éri el az 50 kilométeres tempót. A 23,5 kilowattórás akkumulátorral együtt a saját tömege 1210 kilogramm, hatótávolsága pedig 145 kilométer. De még a csupán 20 kilowattos leggyengébb modell is megtesz 100 kilométert a 14,5 kilowattórás akkujával.

e_go_life_m.jpg

„A Volkswagennel való együttműködés hozzájárulhat az e.GO agilis termékfejlesztéséhez, hiszen erősségünk az alumínium térhálón alapuló kis sorozatú járművek építése. Az MEB platform segítségével gyorsabbak, robusztusabbak és költséghatékonyabbak lehetünk” – mondta el a genfi bemutatón Günther Schuh.

Herbert Diess, a Volkswagen AG vezérigazgatója pedig hozzátette, hogy a MEB az e-mobilitás szabványává válhat, miután a csoport más autógyártók számára is elérhetővé teszi. A Volkswagen egyébként 2023-ig 30 milliárd eurót kizárólag e-mobilitásra szán.