• Egyéb

Az első elektromos Opel-modell a cég spanyolországi üzemében készül

A spanyolországi Figueruelasban működő üzemben készül majd az első elektromos Opel-modell 2020-ban – jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója Madridban szerdán.

Mint mondta, az elképzelések szerint 2024-től minden Opel személyautó-modellnek lesz elektromos változata is, a sort a Corsa gyártásával kezdik két év múlva.

Ezt megelőzően pedig a jövő évtől a figueruelasi gyárban elkezdik a hagyományos Corsa gépkocsik legújabb, hatodik generációjának a gyártását is – tette hozzá.

A vezérigazgató hangsúlyozta: mindez döntő előrelépést jelent a  francia PSA-csoport által tavaly augusztusban átvett autóipari vállalat számára.

A Zaragoza melletti autógyárban 1982 óta gyártanak Opel Corsa autókat, ez idő alatt több mint 13 millió gépjármű került ki innen.

A Corsa mellett Mokka X, Crossland X, és Citroën C3 Aircross gyártása zajlik az üzemben, ahol mintegy 5400 embert foglalkoztatnak.

Az elmúlt évben több mint 382 ezer gépkocsi került ki a spanyolországi gyárból, 6 százalékkal több mint egy évvel korábban.