Az EU-hoz képest Magyarországon kisebb mértékben csökkent a téli gumik forgalma

Míg az Európai Unióban átlagosan 19 százalékkal csökkent a gumiabroncsok iránti kereslet, addig hazánkban mindössze kilenc százalék volt a visszaesés az év első tíz hónapjában. A négy évszakos gumikból idén 31 százalékkal többet adtak el, mint tavaly, azonban a téli gumik forgalmának alakulását elsősorban a járványhelyzettel összefüggő korlátozások és az időjárási körülmények befolyásolják. A Bridgestone szakértői figyelmeztetnek: a biztonságos vezetés érdekében akkor is érdemes téli gumit felszerelni a járműre, ha a következő hónapokban kevesebbet autózunk.

Az első tíz hónap személyautó-, kisteherautó- és 4×4-gumiabroncsforgalmának több mint fele közvetlenül a téli szezon elé, augusztus és október közé esett, az év utolsó két hónapjában pedig az átlagos csökkenés mértékét figyelembe véve még ötödével nőhet a számuk – derül ki az Europool adataiból. Az összes eladott gumiabroncs 48,6 százaléka volt téli gumi, bár ez az arány a szezonnak köszönhetően év végéig várhatóan 50 százalék fölé emelkedik.

A gumiabroncsok magyarországi forgalma az EU-n belül a keleti EU-országokhoz képest is jobb mutatókkal bírnak az idén, ami a Bridgestone szakértői szerint elsősorban a hazai gumiabroncsok exportjának növekedésével magyarázható.

„A 2021 elején várható járványügyi korlátozásokból kifolyólag a gumiabroncspiacon jövőre még nem számítunk növekedő tendenciára: kb. 10-15 százalékos visszaesést prognosztizálunk, ám hosszú távon bizakodóak vagyunk, és 2022-től már lassú fellendülést várunk” – hangsúlyozta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének személygépjármű-abroncs üzletágvezetője.

A szakember hasznos tanácsokkal is ellátta az autósokat. „Bár Magyarországon nem kötelező a téli gumik használata, illetve a telek is enyhébbek a korábbi évtizedekben tapasztaltaknál, havas vagy jeges utak esetén, illetve alacsony hőmérséklet mellett sem a nyári, sem a négy évszakos gumi nem tudja azt a fokú biztonságot garantálni, amit egy prémium téli abroncs. Ha arra számítunk, hogy akár egy olyan alkalom is lesz, amikor havazás vagy éjszakai fagy után kell volán mögé ülnünk, ebben az évben sem javasolt spórolni a gumicserén. A ritkább autózások miatt ráadásul így a szokásosnál hosszabb ideig biztonságosan használható marad a garnitúra.”

Milyen lesz a jövő téli gumija?

A prémium téli gumik legnagyobb előnye, hogy a havas és jeges úton való biztonságos indulásra, fékezésre és kanyarstabilitásra vannak optimalizálva, miközben száraz és nedves útfelületen is garantálják a megfelelő tapadást. A legújabb keverékek kialakításánál, a lágyságuk beállításánál már figyelembe kell venni az egyre enyhébb téli időjárási körülményeket is, hogy az autósok a melegebb napokon is a megszokott biztonságos körülmények között tudjanak autózni, illetve hogy ilyenkor is csendes maradjon az abroncs.

„A ma téli abroncsa a korszerű technológiáknak köszönhetően jobb tapadással és vezetési élménnyel bír téli körülmények között, mint a 10 évvel ezelőtti társa – amellett, hogy ma már az EU rendelkezéseit követve sokkal szigorúbb követelményeknek kell megfelelni, mint korábban, legyen szó a biztonságról vagy az üzemanyag-hatékonyságról. A Bridgestone globálisan nézve a legnagyobb összeget költi kutatás-fejlesztésre, folyamatosan kutatjuk az új alapanyagokat és technológiákat, hogy mindig a legkorszerűbb megoldásokat nyújtsuk vevőinknek – mondta el Németh Gergely, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének műszaki főmunkatársa.

A szakember elárulta, hogy a jövő legizgalmasabb fejlesztési projektjei közé az önvezető autók abroncsai tartoznak. Ezekre a gumikra az autóst rengeteg információval ellátó érzékelők fognak kerülni, ami még biztonságosabbá teszi a vezetést – főleg extrém időjárási körülmények között. Emellett pedig egyre könnyebb abroncsok fejlesztésén dolgoznak, aminek köszönhetően a szén-dioxid-kibocsátás további csökkenése várható.