Az Év Magyar Autója zsűrije szerint Dános András az Év Autós PR-szakembere – Szerintünk meg az elmúlt három évtizedé…

Harmincéves sikeres opeles pályafutást követően mond szakmai búcsút az autós újságíróknak Dános András, az Opel hazai PR-igazgatója. Az Év Magyar Autója zsűrije a verseny lebonyolításban nyújtott fáradhatatlan és alapos segítségéért neki ítéli oda 2020-ban az Év Autós PR-szakembere díjat.

Az Opel Magyarország öt modelljét nevezte az Év Magyar Autó 2020 különböző díjaira, a Corsát, az elektromos Corsát, az Astrát, a Crossland X szabadidő-autót és a Grandland X szabadidő-autó hibrid változatát. Ez utóbbi végül az Év Zöldautója 2020 díjat nyerte el a hibrid autó kategóriában, a Corsa pedig a második helyet szerezte meg a Magyarország Autója 2020 díj kisautó kategóriájában. A siker kovácsolásában kivette a részét a márka örökké mosolygó PR-igazgatója is. Dános András nemcsak a hazai tesztelés lehetőségét biztosította a zsűritagok számára, de meghívta a teljes zsűrit a Corsa horvátországi nemzetközi tesztjére, a Grandland X Hybrid4 németországi bemutatójára, és ami teljesen egyedülálló, hogy kizárólag a zsűritagok számára szervezett egy idő előtti, abszolut premier tesztelést Frankfurtban, ahol a világon elsőként vezethettük újságíróként az elektromos Corsát.

Hogy mi volt Dános András legemlékezetesebb pillanata az elmúlt 30 évből? Ezt ő maga nyilatkozta egy korábbi interjúban: Mindenképpen az első autó legördülése, a magyar Opel Astra megszületése. Előzményünk nem volt, nem is lehetett az elsőt csak egyszer lehet elkövetni. Óriási média sztorit csaptunk. A politikai rendszerváltás gazdasági szimbóluma volt, ha úgy tetszik a gazdasági rendszerváltás egy fontos mozzanata. Antall József miniszterelnök betegen is vállalta, hogy jön és levezeti az autót a sorról. Jópofa háttértörténet, hogy előtte hetekig volt egy Astra Antall Józsefnél. Miniszterelnökként nem igazán vezetett, vagy vezethetett, hisz mindenhová állami autón sofőr vitte. Így adtunk neki egy – még természetesen import – Astrát, amelyen gyakorolta a vezetést. Nem is volt gond, a GM európai elnökével levezette az autót. Óriási történet volt. Kézi munkával raktuk össze a díszletet, emelőkosaras járművel tettük fel a zászlókat a megfelelő helyekre. Farmerban, trikóban este fél tízkor még aggattunk a gyárban. A táborverés időszaka volt ez, amit az első autó elkészülése koronázott meg. Utána követte a motorgyár avatása. Az már nem generált akkora figyelmet. Hiába volt a motorgyártás gazdasági értelemben messze a húzóprofil, mégis az autó kapta a legnagyobb figyelmet. Guinness-rekordot döntöttünk az avatással: mi egy év alatt háromszor avattuk fel ugyanazt a gyárat. A harmadik avatáson, az októberi ünnepélyes gyárátadáson, Göncz Árpád akkori államelnök volt a díszvendég. Az úttörő időszak rendkívül izgalmas volt. A nehézségeket átvészeltük, szinte csak pozitív emlékeim vannak. Az is emlékezetes volt, amikor pár évvel később Jack Smith GM-elnök másodszor járt Magyarországon. Magas állami kitüntetést kapott. Ezzel az eseménnyel összekötöttük az Opel Omega B látványos bemutatóját a Budai Várban. Volt tűzijáték, meglepetés és gyönyörű környezet. Egy fél augusztus 20-át ellőttünk a Dunáról. Ma ezeket már nem lehetne megismételni, egy leleplezésre nem tudunk idehozni egy GM-elnököt.

Az Év Autós PR-szakemberét 2021-ben is megválasztjuk, azok a PR-szakemberek esélyesek a kitüntetésre, akik az adott évben kiemelkedő segítséget nyújtanak az Év Magyar Autója zsűrijének a szakszerű szavazás lebonyolításában és messzemenőkig lehetővé teszik a jelölt autók alapos kipróbálását és tesztelését. A díjjal járó oklevelet az Év Magyar Autója díjakkal együtt adjuk át minden évben.