• Egyéb

Az idei Moto 3-as világbajnok, Joan Mir nyomába léphet Kovács Zoli

A magyar motorsport utánpótlásának eddigi történetében egyedülálló lehetőséget kap a 220 Volt H-Moto Team három ifjú versenyzője, Vincze Hanna, Kovács Zoli és Varga Tibi. A fiatalok az idei Moto 3-as világbajnok, Joan Mir nyomdokaiba léphetnek jövőre a spanyol utánpótlás bajnokságban. A két ifjú a Moto 5-ös, míg Hanna a Mini GP 110-es kategóriában állhat majd rajthoz. Mindhárman megismerkedhettek már a 2018-as motorjaikkal, és a murciai teszten már az első napokon olyan időket futottak velük, amivel helyt álltak volna a spanyol mezőnyben is. A bajnoki szezon előtt egy komoly felkészülés, valamint spanyol edzőtáborok várnak a fiatal tehetségekre.

Úgy tűnik, újabb lécet képes megugrani a magyar gyorsasági motorsport utánpótlás korosztályaiban a 220 Volt H-Moto Team. A csapat már az idei szezon előtt is többször edzőtáborozott Spanyolországban, és az akkor létrejött kapcsolatokat sikerült elmélyíteni, így jövőre három versenyzőjük, a 2016-os magyar bajnoki címet szerző Vincze Hanna, az idén a junior Európa-bajnokságon összetettben a második helyen végző Kovács Zoli és a Motard IMR 90 Junior kategóriában bajnoki címet szerző Varga Tibi jövőre már a spanyol utánpótlás bajnokságban húzza majd a gázt. Ráadásul nem akárhol, ugyanis a Spanyolországban évtizedes múlttal rendelkező MIR Racinghez tartozó, idén alakult MIR Racing Hungary segítségével fognak rajthoz állni.

A három ifjú magyar motorosnak tehát garantálva lesz a fejlődése, hiszen a CEV és RFME Nemzeti Utánpótlás bajnokságokban versenyeznek a legtehetségesebb gyerekek. A legkisebbek a minimoto kategóriával kezdve, egész a Moto3-ig juthatnak el ezekkel a gépekkel, valamint nem árt tudni, hogy a Cuna de Campeones – azaz a „bajnokok bölcsője” – bajnokságból nagyon sok versenyző jutott már el a Moto GP-be is, többek között itt versenyzett a Moto 3-as kategória idei világbajnoka, Joan Mir is. A MIR Racing Hungary pedig az itteni indulást és az itt használt versenygépeket tette elérhetővé az ifjú magyar tehetségek számára: Vincze Hanna a Mini GP 110-es, míg Kovács Zoli és Varga Tibi a Moto 5-ös kategóriában versenyezhet jövőre.

„A spanyolokkal való közös munkát, már az első évben sikeresnek könyvelhetjük. Nagy érdeklődés övezte itthon is az IMR és MIR típusú versenygépeket a kezdetektől, ami nem volt kétséges, hiszen a spanyol bajnokságokban már több mint egy évtizede bizonyítanak az élen. A MIR Racinggel való együttműködésünk nem kizárólag az üzletről szól, hiszen már év elején biztosítottak bennünket, hogy több éves tapasztalatukkal fogják segíteni szakmailag is azt a törekvésünket, hogy a Magyar Gyorsasági Motorsport Utánpótlását magasabb szintre emeljük. Az ígéreteket tettek követték azzal a nagyszerű lehetőséggel, hogy tesztlehetőséget kaptunk a spanyol partnertől három tehetséges fiatal számára, egy olyan pályán, ahol a spanyol bajnokság is zajlik. Nem volt hiábavaló az előkészületünk és szervező munkánk, mert egy nagyon sikeres teszten vagyunk túl a murciai Circuito Fortuna Motorsport pályáján” – jelentette ki Vincze Imre, a MIR Racing Hungary vezetője.

A 220 Volt H-Moto Team ifjú versenyzői szorgalmasan rótták a köröket a számukra ismeretlen pályán. Mindhárman nagyszerűen teljesítettek, a teszt végére megfutották azt az időeredményt, amellyel akár a nagyon erős spanyol bajnokságba is tudtak volna kvalifikálni. Természetesen nem voltak híján megfelelő szakmai tanácsoknak sem a fiatalok, hiszen a korábbi vb-motoros, Kispataki Viktor segítette őket a teszt teljes ideje alatt.

„Mindhárom fiatal megismerkedett új motorjával, mellyel versenyezni fog a 2018-as évben. Zolika és Tibike végig nagy csatát vívtak a legjobb köridőért, örülök, hogy így motiválják egymást. Természetesen még rengeteg munka áll előttünk, hiszen Hannával együtt mindannyian kategóriát váltanak, és össze kell, hogy szokjanak az új motorokkal. Sokat dolgoztunk az ülés pozíción és az ideális ívek megtalálásán. A tervek szerint a szezon kezdete előtt még edzőtáborozunk itt Spanyolországban” – árulta el Kispataki Viktor.

A három fiatal feledhetetlen élményekkel gazdagon tért haza. Vincze Hanna utólag elmondta, nagyon izgatott volt az utazás előtt, mert még soha életében nem motorozott ekkora pályán, valamint ilyen versenygéppel.

„Egy új pálya számomra mindig nagy kihívás, ezért első nap a motorral és a pályával való ismerkedéssel telt. Másnap már otthonosabban éreztem magam, és a lendület is megjött a nap végére. A harmadik napon sajnos bevérzett a szemem, emiatt csak rövid 4-5 körös etapokat tudtam teljesíteni, de így is egyre jobbak lettek az időeredmények. A teszt végére megfutottam legjobbamat, amivel a spanyol mezőny végét is elcsíptem kategóriámban. Elégedett vagyok az eredménnyel, ez egy fantasztikus hét volt felejthetetlen élményekkel számomra” – közölte Hanna.

Varga Tibi sem találkozott ilyen kihívással eddigi pályafutása során, így nagyon igénybe vette őt a murciai pálya a maga 18 technikás kanyarjával.

„A legnagyobb kihívás persze a Moto 5-ös gép volt számomra. Ez a motor több mint dupla erős az eddigi versenygépemnél, sőt méreteiben is jóval nagyobb nála, egy nagyon erős, de jól motorozható profi versenymotor, amilyenre mindig is vágytam. A második nap, miután már a beállításokkal is jó irányban voltunk, minden etapban sokat gyorsultam. Az utolsó napon az új szett gumi nullára használódott, de kopott gumikon is tudtam gyorsulni, és az időmmel a spanyol mezőnybe is kvalifikálhattam volna” – mondta Tibi.

Kovács Zoli is nagyon hamar barátságot kötött az új, Moto 5-ös motorjával, és nagyon keményen végigdolgozta a három napot Spanyolországban.

„Még soha nem ültem ilyen nagy és gyors versenygépen. Az első nap a motor megismeréséről és a beállításáról szólt. A második és a harmadik nap már olyan köridőkre voltam képes, amire a spanyol mezőny vége volt képes, amikor ezen a pályán versenyeztek. Abszolút sikerült megbarátkozni a motorral, már alig várom, hogy újra körözhessek jövő évi versenygépemmel” – fogalmazott Zoli.