Az idén 164 új CNG autóbusszal bővül a Volánbusz járműállománya

   Az idén a  Volánbusz Zrt. flottája 164 darab új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővül. Ezekből 75 darab a fővárosi agglomerációban közlekedik majd várhatóan nyár végétől, Szegeden 10, Szolnokon 40, Zalaegerszegen 39 áll majd forgalomba az elővárosokban – jelentették be pénteken a társaság sajtójékoztatóján Budapesten.

    Mager Andrea, a  nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter kiemelte: modern közlekedési vállalat nem képzelhető el környezetbarát, energiatakarékos eszközök nélkül, az egyik legnagyobb kihívás a közlekedés számára az energiafogyasztás mérséklése, a klímavédelmi követelményeknek való megfelelés.

Begurulva – Autó- és kütyümustra podcast-sorozat >>>


    Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, a 3-as számú választókörzet fideszes jelöltje hangsúlyozta, hogy a kormányzati forrásból beszerzett 75 új CNG-busz hetente 300 ezer utast szállít majd Budapesten és az agglomerációban. Ezek a buszok a kékbuszos budapesti flotta részei lesznek, a BKK hálózatában közlekednek idén nyártól.


    Ezzel, valamint a korábban beszerzett 40 darab elektromos Mercedes busszal kizárólag környezetbarát, alternatív hajtásrendszerű szóló buszok fognak közlekedni a fővárosi agglomerációban – mondta az államtitkár.


    Fürjes Balázs hangsúlyozta, az érzelmi elköteleződés mellett az észérvek is jól működő, sikeres Budapest mellett szólnak, hiszen a város a budapestiek otthona, a nemzet fővárosa, az egyetlen magyar világváros. Sikeres Budapest nélkül nincs sikeres Magyarország – szögezte le.


    Kijelentette: a kormány Budapest pártján áll, építi a várost, a budapestiek érdekében gyakorlatias megoldásokra törekszik. A kormány elfogadja, hogy Budapest fejlesztésének egyik legfontosabb területe a közlekedés, hogy mindenki gyorsabban és kényelmesebben célba érjen, kevesebb legyen a dugó és tisztább a levegő.


    Fürjes Balázs rámutatott arra, hogy a CNG-buszok beszerzése is a budapesti kormányzati járműfejlesztési program megvalósításának része. Az elmúlt 12 év alatt kormányzati támogatással 1100 járművel frissült a fővárosi közlekedés járműparkja, 73 villamossal, 74 metrószerelvénnyel, 57 trolibusszal, 900-nál is több autóbusszal. Ehhez jön még hozzá további 103 darab korszerű motorvonat a MÁV elővárosi vonalaira. Ezeket döntő mértékben magyar költségvetési forrásokból és a kormány döntésével Budapestre irányított uniós fejlesztési forrásokból finanszírozták – tette hozzá.


    Az államtitkár szólt arról is, hogy megépült az M4-es metró és folyamatban van az M3-as metró felújítása is. A 3-as metró felújítására 200 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a BKV-nak 2020 és 2023 között. Felújították az 1-es és 3-as villamos vonalakat, az 1-es villamos útvonalát meghosszabbították a Kelenföldi pályaudvarig, megépült a Budai fonódó villamoshálózat, amelynek II. ütemét most tervezik.


    Fürjes Balázs kijelentette, Budapest fejlesztése, Budapest támogatása fontos feladata a mindenkori magyar kormánynak, a mindenkori nemzeti kormány nem hagyhatja magára Budapestet, és nem is gyámkodhat fölötte.


    Orgovány Ferenc, a Mobiliti Volánbusz Kft. ügyvezetője  elmondta, az elektromos buszokhoz hasonlóan, a CNG üzemű buszok üzemanyagellátásához is folyamatosan építik ki a töltési infrastruktúrát.


    Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója a 164 CNG busz beszerzése 15 milliárd forintba került, ebből a fővárosi agglomerációba kerülő 75 darab beruházási értéke 6,9 milliárd forint.


    A Volánbusz tájékoztatása szerint a 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében – a 2021 végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további 1000 új jármű beszerzését tervezi. A nagyarányú járműfiatalítás eredményeként az év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújulhat és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.