• Egyéb

Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt 

Augusztusig állandó munkavégzésre lehet számítani az M1-es autópálya fővároshoz közeli szakaszán. A sztráda tavaszi-nyári javítására mintegy 4,5 milliárd forintot fordítanak – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.

A közös közlemény szerint emellett a fejlesztési tárca intézkedéseket tesz a tartós megoldás, a sztráda 2×3 sávosra bővítése előkészületeinek felgyorsítására.

A közútkezelő az elmúlt hónapokban is folyamatosan végzett kátyúzási munkákat az autópályán, március első felében pedig megkezdte és augusztusig ütemezetten végzi a lokális és nagyfelületű javításokat a Budapest és Tatabánya közötti szakaszon.

A már zajló beavatkozásokon túl, az országos komplex útfelújítási program részeként, az M1-es Hegyeshalom felé vezető oldalán, 2,5 kilométeres szakaszon Biatorbágy térségében, valamint egy 11,75 kilométeres szakaszon a Herceghalom-Bicske vonalon is végeznek majd sávfelújítást – írták.

Az NFM kiemelte: a kétszer három sávra bővítés jelentene tartós megoldást. A tárca ezért elrendelte a tervezési folyamatok felgyorsítását, hogy a kivitelezés megkezdéséhez szükséges engedélyes tervek akár már két éven belül rendelkezésre álljanak.
Hozzátették, a főváros és Győr közötti, több mint kilencven kilométer hosszú útszakasz beruházásának előkészítése kormányrendelet alapján történik.

A közlemény szerint az M1-es az ország egyik legrégebbi autópályája, Budapesthez közeli szakaszai negyven éve – azóta elavult technológiával – készültek el. A sztráda igénybevétele az elmúlt években az általános forgalomnövekedést meghaladó ütemben nőtt. A gyorsforgalmi út több helyen is az elméleti kapacitáshatár feletti forgalmat vezet le, ráadásul az ott megforduló járművek fele teherautó és kamion. A burkolat és a pályaszerkezet állapotának romlását az időjárási viszonyok – szélsőséges hőmérsékletingadozások, sok csapadék, fagyok – is felgyorsították – írták.