Az okosautóban az a jó, hogy okos

„Az okosautóval az a baj, hogy okos” címmel közleményt juttatott el szerkesztőségünknek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Az NMHH-dokumentumból – azaz a hatóságnak a lakossági használói szokásokat, vélekedéseket felmérő kutatása előzetes adataiból – kiderül: mindössze a válaszadók negyede használna okosautót – más néven önvezető autót –, ennek oka pedig, hogy elsősorban az okosfunkciók aggasztják a magyar használókat.

„A vizsgálat a magánautók mellett kifejezetten a közösségi használatú önvezető járművekkel kapcsolatos benyomásokra is rákérdezett, és a válaszadók nagyobbik fele – többek között – pont a közös használatot és a vezetés élményének hiányát említette az okosautó hátrányaként” – olvasható a médiahatóság közleményének az összefoglalójában.

Tekintettel arra, hogy a mesterséges intelligencia, az okos eszközök, köztük az járművek napjaink különösen fontos és időszerű témája, szerkesztőségünk fölkérte az okos eszközök (mindenekelőtt járművek) fejlesztésének élvonalában járó Robert Bosch Kft. szakértőit, hogy fejtsék ki véleményüket a médiahatósági közvélemény-kutatással kapcsolatosan. A magyar Bosch-fejlesztők válaszát alább olvashatják:   

„A Bosch tevékenységében a jövő trendjei – az automatizálás, az elektromosítás és a hálózatba kapcsolás – évek óta az egyik fő fókuszt jelentik. A hálózatba kapcsolás alapjaiban változtatja meg az életünket – nemcsak az otthonainkban, hanem a gyártásban és az utakon is.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete becslése szerint 2050-ig a világ népességének körülbelül kétharmada él majd városokban – viszonyításképp: 2014-ben még csak az emberek fele volt városlakó. A növekvő városiasodással a városi élet kihívásai is növekednek. A Bosch egyik projektje, hogy a városokat felkészítse a jövőre. Intelligens mobilitás, jobb levegőminőség, fokozott kényelem és nagyobb biztonság, valamint számos új szolgáltatás – avagy a cél a lényegesen jobb életminőség a városokban és a lakóközösségekben. A városi forgalom 2050-ig körülbelül harmadával nő. A Bosch olyan városi mobilitást kíván elérni, mely mentes a károsanyag-kibocsátástól, a stressztől és balesetektől. Ezért automatizálja, elektromosítja és hálózatba kapcsolja a közúti forgalmat.

A Bosch 2017-ben reprezentatív felméréssel térképezte fel az autóvezetők önvezető technológiához való hozzáállását, és legfőbb preferenciáit.

Az automatizált vezetés terjedését és elfogadottságát illetően fontos és előremutató eredmény, hogy a megkérdezett sofőrök többsége bizalommal és bizakodva tekint az autonóm technológiára és az általa nyújtott előnyökre – derült ki a Bosch csaknem 6 ezer, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező autóvezetőt megkérdező kutatásának eredményeiből, amelyet a vállalat hat országban, Brazíliában, Kínában, Németországban, Franciaországban, Japánban és az Egyesült Államokban bonyolított le. A felmérésben országonként ezer, 16 éves vagy annál idősebb személy vett részt.

A válaszadók többsége olyan fejlesztést lát az önvezető autókban, ami megkönnyítheti a mindennapi rohanó életet: abban az időben, amikor a jármű önmagát vezeti, a sofőrök leginkább az ablakon kinézve élveznék a látványt és relaxálnának (63 százalék), vagy épp az utasokkal beszélgetnének (61 százalék). A felmérésben a legjellemzőbb remények összhangja alapján az automatizált vezetés több kényelmet és sokkal kevesebb stresszt kínál majd a volán mögött: a jövő autója teljesen leveszi majd a kormányzás, a gázadás és a fékezés terhét a sofőr válláról, ezért elsősorban nagyobb távolságok (67 százalék) és szabadidős utazások során (61 százalék) tartják a leginkább hasznos társnak. A megkérdezettek nagy része továbbá komoly javulást vár a kényelem (68 százalék) és a közlekedésbiztonság területén is (60 százalék), például a városi parkolóhely-kereséshez hasonló hétköznapi szituációkban. A Bosch felmérése egyúttal felfedi a leginkább vágyott önvezető-funkciók rangsorát is: a legtöbben az autonóm parkolást említették (65 százalék), csakúgy, mint belvárosi területeken történő, automatizált parkolóhely-keresést (60 százalék), és a nagyobb torlódásokban történő, az önvezető autónak köszönhetően stressz-mentesebb közlekedést (59 százalék).

A Bosch és a Daimler együttműködése a teljesen automatizált, vezető nélküli járművek fejlesztését kívánja előmozdítani.

A két vállalat közös célja, hogy a következő évtized elejére utcai valósággá váljanak a teljesen automatizált és vezető nélküli járművek. A teljesen automatizált, vezető nélküli városi járművekhez készített rendszerrel a Bosch és a Daimler javítani kívánja a városi forgalmat, növelni az utak biztonságát és részévé tenni a jövő forgalmának. A technológia – a többi között – vonzóbbá teszi majd az autómegosztást. Lehetővé teszi az autóban eltöltött idő optimális kihasználását, valamint új mobilitási lehetőségeket nyit meg a jogosítvánnyal nem rendelkezők előtt. A kezdeményezés fő célja a gyártásra kész önvezető rendszer létrehozása, amelynek segítségével teljesen automatizálttá válhat a városok járműforgalma. A lényeg, hogy az autó menjen a sofőrhöz, és ne fordítva. Egy előre meghatározott városi területen belül az emberek okostelefonjukkal kényelmesen rendelhetnek autómegosztást vagy automata városi taxit, amely értük jön és elviszi őket a kívánt helyre.

A transzfer-alapú (shuttle) mobilitás gyakorlati alkalmazásának egyik utolsó kihívása a járművek komplex nagyvárosi környezetben való automatizálása. E területen a Bosch együttműködésre épít: a Szilícium-völgybeli (Amerikai Egyesült Államok) San José városa az év második felében a Bosch és a Daimler teljes mértékben automatizált és vezető nélküli személyszállítási megosztó szolgáltatásának (ridesharing) kísérleti helyszínévé lép elő. Minderről szándéknyilatkozatot írt alá a három fél. Fejlesztési együttműködésével a Bosch és a Daimler a városok forgalmi áteresztőképességét kívánja növelni fokozott közúti biztonság mellett, valamint a jövő közlekedésének meghatározó építőkövét kínálva.

A Bosch vezető nemzetközi szállító és vezető IoT-vállalatként alakítja a jövőt. A Bosch a múlt években hagyományos, hardver-vállalatból vezető IoT-vállalattá vált, fokozatosan bővítve szoftver és IT-kompetenciáját. A Bosch IoT-megoldásaival megváltoztatja, hálózatba kapcsolja a mindennapi életet, mely így az emberek számára könnyebb, hatékonyabb és biztonságosabb lesz. Saját IoT-felhője segítségével a vállalat eddig több mint 270 projektjét valósította meg olyan szakterületeken, mint például a mobilitás, az okosotthonok, az okosvárosok és a mezőgazdaság. A Bosch IoT Suite révén hálózatba kapcsolt érzékelők és eszközök száma tavaly óta közel 40 százalékkal, mintegy 8,5 millióra bővült.