Az Opel 2022-ben egy szűkülő piacon növelte részesedését és eladásait tekintve megerősítette pozícióját a top tízben

  • 2022 – kicsit kevesebb eladás, kicsit több piaci részesedés
  • Az Opel 5.172 gépjárművet értékesített, ez a piac 4 százaléka
  • Kétszer ekkora az Opel arány a B-SUV szegmensben, a kisautók piacán illetve két haszonjármű kategóriában is
  • 2023-ban változó piaci feltételek mellett növekedést tervez az Opel

Budapest/ Az Opel 2022-ben 5.172 regisztrációval 4,00%-os piaci részesedést ért el, és a 9. helyen végzett az importőri rangsorban. Ez 383-al kevesebb, mint egy évvel korábban, viszont részesedésben 0,17 százalékponttal több, mint a 2021-es eredmény. Ez annak fényében érthető, hogy tavaly Magyarországon csökkent a piac: 129 176 személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, amely 10,9%-kal maradt a 2021-es év értékesítése alatt.

Az Opel modellek tekintetében a Crossland tarolt 1.197 eladott darabbal, ezt követte a Corsa (722) és Mokka (700). A Crossland és a Mokka együttesen a B-SUV szegmensben 8 %-os részesedést ért el, a Corsa pedig a kisautók között 8,3 százalékot. Megrendelésből az Opelnél tavaly több volt, mint amennyit a cég le tudott szállítani (több, mint 600 autó hiányzott) – ami különösen látszott a Movano esetében, ahol a 693 rendelésre 324 eladás jutott. A másik két Opel kishaszonjármű esetében nem volt ekkora a hiány, a Combo Van saját kategóriájában 9,8 százalékos piaci részt hozott 319 eladott darabbal, a Vivaro a saját szegmensében 11,4 %-ot ért el (299). Ami a korábbi tervekhez képest a kínálatból hiányzott, az az új Astra, amelynek az ötajtós változatát sem tudták az igényeknek megfelelő mennyiségben gyártani Rüsselheim-ben, a kombi változat, a Sports Tourer gyártása pedig ezért még tovább is csúszik.

„Tavaly ilyenkor azt mondtuk, hogy amit le tudunk gyártatni, azt el is tudjuk adni – ez pontosan így is volt csak nem éppen pozitív előjellel” – mondta Dalos Attila, az Opel magyarországi igazgatója. „Év elején még joggal bíztunk abban, hogy magasabb gyártás mellett, az új Grandlanddal, Astrával és Movanoval megerősítve felül tudjuk múlni a 2021-es számokat. Sajnos azonban februárban jelentősen megváltozott a világ. Az ukrán-orosz háború a gyártás jelentős visszaesésével járt, miközben beszállítói árak emelkedése, majd a Forint-EUR árfolyam jelentős romlása a kiskereskedelmi árak emelkedését vonta maga után. A legnagyobb kihívást mégis a makrogazdasági környezet változásai: az energiaárak emelkedése miatt kibillent fizetési mérleg, a magas alapkamat miatt leállt hitelezés és a szigorítások miatt lelassult lakossági és vállalati beruházások jelentették.”

Az Opel 2023-ban nem számít a makrogazdasági környezet kedvező alakulására, arra azonban igen, hogy a gyártás – ami eddig az igazán szűk keresztmetszet volt – magasabb szinten stabilizálódik. A jelenleg erős Corsa/Crossland páros mellett már év elejétől Mokkából és Movanoból, év közepétől az 5 ajtós Astrából, Comboból és a Vivaroból is megfelelő mennyiség fog rendelkezésre állni.

Minden gazdasági nehézség ellenére az elektromos autók piaca folyamatosan nő. Mind személyautók, mind haszonjárművek esetében szinte minden Opel modellnek van már elektromos vagy PHEV változata, ráadásul tavasz végén érkezik az Astra elektromos verziója is, amelyet nagyon vár a piac. Már tavaly is szembeötlő volt a bővülés az elektromos autók esetében. 171 személy és 169 Opel kishaszonjárműre érkezett megrendelés, amely sokszorosa a 2021-es számnak.

Dalos Attila az Opel újdonságokról beszélve kiemelte: „A teljesen elektromos Astra megjelenése azt jelenti, hogy ez lesz az első Opel, amely minden hajtáslánccal elérhető lesz. Elektromos újdonság az is, hogy az eddigi elektromos személyautóink, a Corsa és a Mokka új, nagyobb teljesítményű, hatékonyabb és megnövelt hatótávolságú hajtásláncot kapnak. A megújulás ennél sokkal többet hoz a Corsa esetében, ugyanis az Opel kisautója az év közepétől friss külsőt és belsőt kap. A sportos Opel vonalat erősíti a Grandland 300 lóerős, négykerékhajtású GSe változata illetve az Astra 225 lovas GSe kiadása – mindkettő sport futóművel és plug-in hibrid erőforrással kerül az év első felében a piacra. Arra számítunk, hogy az érkező újdonságok, a népszerű modellek – köztük az Astra – jobb

elérhetősége 2023-ban a tavalyinál jobb eladásokat fog hozni az Opelnek, annak ellenére, hogy meg kell majd kűzdenünk a gazdasági helyzet okozta szűkülő kereslettel.”