Az új BMW 3-as limuzin és az új BMW 3-as Touring (1.)

Frissített formanyelvével, széleskörűen modernizált prémium hangulatával, valamint a digitalizáció, a járművezérlés és a felszereltség területén jelentkező fejlesztéseivel a BMW 3-as sorozat új kiadása készen áll arra, hogy újabb fejezettel bővítse a modell világméretű sikertörténetét.

EXKLUZÍV BMW PODCASTOK >>>

A frontrész és a hátsó kialakítás célzott módosításai még inkább előtérbe helyezik az új BMW 3-as limuzin és az új BMW 3-as Touring által fémjelzett sportosságot. A BMW Ívelt Kijelzővel dolgozó BMW 8.0 operációs rendszer a korszerűség új szintjét képviseli az utastérben, miközben a kormány mögötti váltófülekkel és újragondolt előválasztó karral szerelt, nyolcfokozatú Steptronic automataváltó az új BMW 3-as sorozat összes modellváltozatának alapfelszereltségébe bekerül.

Sportosan elegáns megjelenésével és agilis vezethetőségével a BMW 3-as sorozat az első naptól kezdve a prémium középkategóriában elérhető vezetési élmény meghatározó viszonyítási alapja. A 3-as BMW eközben a bajor prémiummárka elsőszámú modellsorozata is. Az immár több mint 45 éve imádott sportlimuzin és az első ízben 35 évvel ezelőtt bemutatott Touring karosszériaváltozat új kiadása 2022 júliusában érkezik meg az utakra. Az új BMW 3-as limuzin a BMW Group müncheni és mexikói gyárában, az új BMW 3-as Touring pedig kizárólag Münchenben lát majd napvilágot. A limuzin kínai piac számára fejlesztett változata a közös vállalkozásként működtetett BMW Brilliance Automotive (BBA) senjangi létesítményében készül.

Újragondolt első fényszórók és BMW hűtőrácsok

Határozottan kialakított felületeivel, dinamikus vonalvezetésével és nagyméretű légbeömlőivel az első lökhárító minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet az új BMW 3-as limuzin és az új BMW 3-as Touring sportosságára. Az újragondolt első fényszórók és BMW hűtőrácsok eközben még tovább erősítik az újdonság összetéveszthetetlen kisugárzását. Az alapfelszereltségként kínált, teljes LED-technológiás első fényszórókat keskenyebb formában álmodták meg a tervezők, a harmonikus és modern összhatás érdekében egyedi kontúrokkal és fordított „L” alakban világító nappali menetfényekkel.

Az új BMW 3-as sorozat opcionális extrafelszereltségeket egyesítő palettáján az adaptív LED-technológiás első fényszórók is megtalálhatók, amelyek a technológia kék betétjeiről ismerhetők fel. A kéken világító betétek még sötétben is összetéveszthetetlen, prémium kategóriás megjelenést biztosítanak. Az adaptív LED-technológiás első fényszórók funkciói között a kanyarfény, az elvakítás-mentes mátrix távolsági fény, a dinamikus világítástartomány-vezérlés és a változtatható fényelosztás is megtalálható.

A finoman módosított kontúrok és az új duplalamellák a BMW hűtőrácsok még erőteljesebb benyomását keltik. Az alattuk elhelyezett, magasfényű feketére fényezett légbeömlők a fékrendszer hűtéséről gondoskodnak és kifinomult megjelenést garantálnak.

Új hátsó kialakítás rendezett, modern formanyelvvel

Az új BMW 3-as limuzin és az új BMW 3-as Touring hátsó kialakítását rendezett, modern formanyelv és még több fényezett felület teszi kifejezetten kifinomulttá. A modell szélességét és atletikus kiállását vízszintes vonalak, keskeny lámpák és hangsúlyos kerékjárati ívek nyomatékosítják. A kipufogórendszer motorváltozattól függően 90 vagy 100 milliméter átmérőjű végeket visel.

Az új BMW 3-as sorozat karosszériájának dinamizmusra és modernitásra összpontosító kialakítását a modell újragondolt portfóliója is hűen tükrözi. Az új 3-as BMW ennek megfelelően már alapfelszereltséggel is feltűnően sportos egyéniségként, a BMW M magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag ablaksávjával gurul le a gyártósorokról. Az új BMW 3-as limuzin széleskörű alapfelszereltségét ezen felül 17” méretű könnyűfém keréktárcsák is színesítik.

M Sport csomag új kialakítással és az M Sport Pro csomag premierje

Az új BMW 3-as sorozat stílusos dinamizmusát az M Sport csomag fokozhatja tovább, amelynek tételei között a méhsejt-mintázatú BMW hűtőrácsok, a sportos kialakítású lökhárítók, illetve az eltérő méretű gumiabroncsokkal szerelt, 18” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák is megtalálhatók.

A BMW M GmbH által kifejlesztett, teljesítményre optimalizált modellek összetéveszthetetlen stílusjegyeket viselnek. Ilyenek a hálómintázatú BMW hűtőrácsok, a 18” méretű – vagy az opcionális extrafelszereltség részeként 19” méretű – BMW M könnyűfém keréktárcsák, a trapéz alakú kipufogóvégek és a magasfényű fekete BMW M külső visszapillantó-házak is.

Az M Sport Pro csomag újdonságként mutatkozik be az új 3-as BMW opcionális extrafelszereltségeket egyesítő palettáján. Az M Sport csomag kiegészítő opciója és a BMW M GmbH teljesítményre optimalizált modelljeinek extrafelszereltségi tétele kibővített BMW M magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomagot, BMW M Shadow Line világítási opciókat és vörös féknyergekkel dolgozó BMW M sport fékrendszert kínál. Az utólagosan felszerelhető BMW M Performance alkatrészek eközben hamisítatlan stílusban emelik új dimenzióba az új BMW 3-as limuzin és az új BMW 3-as Touring sportosságát.

A karosszériafényezési árnyalatok palettája ugyancsak tovább bővült, ezúttal az M Sport csomaghoz megrendelhető Skyscraper Grey metál és M Brooklyn Grey metál színekkel, valamint a BMW Individual részleg Frozen Pure Grey metál és Frozen Tanzanite Blue metál árnyalataival. A bajor prémiummárka ügyfelei ugyanakkor körülbelül 150 speciális BMW Individual karosszériafényezési opció közül is választhatnak.

*Elsőként a BMW M340i xDrive és a BMW M340d xDrive modellekhez válik elérhetővé.

A maximális teljesítményre, menetteljesítményre, átlagos üzemanyag-fogyasztásra, kombinált károsanyag-kibocsátásra és kombinált energiafogyasztásra vonatkozó adatok előzetes értékek.