Az új Kia Niro felgyorsítja az elektromos hajtások terjedését (4.)


Fejlett technológiájú, vezetőközpontú utastér
Az új Kia Niro utasterének valamennyi részletét körültekintően tervezték meg, az esztétika
mellett a fő hangsúly a kezelhetőségen és a kiegyensúlyozottságon volt.


Az új K padlólemezzel az autó arányai is megváltoztak, ugyanakkor utastere jelentősen tágasabb lett. Az elöl ülők tere nem csak nagyobb a korábbinál, de az első utas ülésének kialakítása is különleges: ha a Niro áll, első utasülése egyetlen gombnyomással felemelhető, támlája pedig ledönthető, így az utas pillanatok alatt tökéletes kényelembe helyezheti magát.


Az első ülések támláinak keskeny támlakialakítása hatásosan növeli a hátsó lábteret, az ülésekbe épített USB-C portok pedig az okoseszközök töltését teszik egyszerűvé. Az új Niro már nem csak közlekedési eszköz, jóval több annál, hiszen az élettér funkcionális kiterjesztéseként is szolgál.


A vezetőközpontú kialakítású műszerfalon és annak környezetében valamennyi kezelőszerv könnyen elérhető, és egyszerűen használható. Két nagyfelbontású, 10.25 col képátlójú kijelző közvetíti az információkat a vezető felé, a középkonzoli érintő kialakítású, és az infotainment, valamint a hűtési-fűtési rendszer kezelésén kívül a navigáció is innen irányítható; így a vezető mindig az útra és a forgalomra koncentrálhat.


A head-up kijelző is nagyméretű, képátlója 10 col, és a menetadatokon kívül a biztonsági asszisztensrendszerek (ADAS), valamint a navigáció információit is képes a vezető előtti szélvédőfelületre vetíteni. Képe és grafikája különösen éles.


Az új Niro fejlett hangutasításos rendszere természetes hangfelismeréssel működik, és az autó fő rendszereinek kezelését (fűtés-szellőzés, infotainment stb.) segíti úgy, hogy egy-egy utasítással akár több funkció is működtethető (Multi-Command). A csomagtartó fedele automatikusan kinyílik, ha az autó távirányítója (okos kulcsa) a közelébe kerül.


A Niro EV használói a Kia Connect rendszerén keresztül távolról is nyomon követhetik és szabályozhatják is a töltést, beállíthatják a navigációt (online), szinkronizálhatják naptárukat, és olyan funkciókat is elérhetnek, mint a töltőpontok keresése, az élő időjárási-, és a valós idejű forgalmi információk.


A távirányítós parkolósegéd (RSPA) használatával a vezető az autóból kiszállva, egyetlen gombnyomással is irányíthatja a parkolási műveleteket, szűk helyeken körbelátó kamerarendszerével és ultrahangos érzékelőivel az autó teljesen önálló parkolásokra is képes, önállóan mozogva egyenesen előre és hátra. A V2L (Vehicle to load: autóból a hálózatba) funkció az EV6-ból is ismerős már, lényege, hogy az autó akkumulátorának energiája külső fogyasztók ellátására is felhasználható.


A gazdaságos és környezetbarát hajtásláncokhoz igazodóan a finom tapintású utastéri anyagok szintén környezettudatos kialakításúak. A tetőkárpit alapanyaga újrahasznosított tapéta, az ajtókárpitok alacsony illékony szerves vegyület tartalmú festéssel (VOC) készülnek, a Vegán-műbőr üléshuzatok pedig eukaliptusz rostokból készített cellulóz-alapú Tencelt tartalmaznak. A csomagtér padlója 75%-ban újrahasznosított szálakból áll.


Az új Niro tágas utastere mellett fő versenytársainál nagyobb csomagtartót is kínál. 475 literes hátsó csomagterével, és 20 literes első tárolójával a Niro EV teljes kapacitása 495 liter. A hibrid és a plug-in hybrid modellek csomagtere sorrendben 451 illetve 348 liternyi, a hátsó ülések előre döntésével pedig 1,445 és 1,342 literre bővíthető. A Niro EV maximális csomagbefogadó képessége 1392 liter.

Folyt. köv.!

https://www.begurulva.hu/2022/02/hamarosan-meselunk-az-e-nirorol-is/