Az új MNASZ vezetés mindenkinek bizalmat szavaz, ezért meg akarta akadályozni, hogy Bessenyey Zoltán részt vegyen az FIA Safety Week eseményen

Mint az köztudott, Szujó Zoltán MNASZ elnök első döntései között azonnali hatályal visszahívta az összes – korábbi elnökség által kijelölt – FIA delegáltat.

Köztük Bessenyey Zoltánt is, aki a sérült emberek sportba való visszatéréséért, beintegrálásáért tett rengeteget a nemzetközi szövetségben.

Nos, BZZ-t ugyan (A HUMDA/humbug által támogatott/irányított.) Szujó visszahívta, ám az FIA vezetése ettől eltekintve továbbra is maximálisan számít munkájára, így arra kérték, hogy magánemberként legyen ott az FIA Safety Week szemináriumán, amelyen sérült sportolók és sportbírók a világ minden tájáról beszélnek majd fontos és érdekes témákról.

Bessenyey Zolinak a mentális és fizikai felkészülés témában tartott előadása mellett a helyszínen van lehetősége bemutatni a speciális versenygokartját is.

Fotók: Zoltán Bessenyey facebook