Az új Range Rover bla-bla-bla

Az új Range Rover modellcsalád immár minden kivitelben elérhető. A P510e és P440e típusjelzésű, megnövelt hatótávolságú plug-in hybrid elektromos járművek (PHEV) kiemelkedően takarékos üzemre képesek.

 CO2-kibocsátásuk rendkívül alacsony, akár 18 g/km, az akkumulátor egyszeri feltöltésével pedig akár 113 kilométert képesek megtenni. Ezek az értékek az előzetes várakozásokat is felülmúlják, és minden eddiginél jobb menet- és terepképességeket biztosítanak az ügyfelek számára.
A modell tavalyi leleplezésekor a Land Rover 100 kilométeres elektromos hatótávolságot, valamint 30 g/km CO2-kibocsátást irányzott elő.
A londoni Királyi Operaházban, a képzőművészeti, kulturális, üzleti és sportélet vezető képviselőinek jelenlétében megrendezett világpremier óta minden várakozást felülmúló érdeklődés mutatkozik az új Range Rover iránt. A Land Rover weboldalán a mai napig több mint kétmillió alkalommal konfigurálták a típust, igazolva a luxus-szabadidőjármű műfaját megteremtő modell globális vonzerejét.  


Még takarékosabb
A megnövelt hatótávolságú plug-in hybrid modellek menetteljesítményeik és takarékosságuk terén egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A WLTP norma szerinti, hivatalos mérési adatok alapján a plug-in hybrid modellek akár 18 g/km átlagos CO2-kibocsátás mellett akár 113 kilométert képesek megtenni tisztán elektromos üzemben, ami a valós használat során 88 kilométernek felel meg. Ezek az értékek felülmúlják az előzetes becsléseket.
Az erősebbik P510e plug-in hybrid hajtáslánc fokozott kifinomultságot és könnyed erőkifejtést kínál. A 38 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor, a 105 kW teljesítményű villanymotor és a 3,0 literes, hathengeres Ingenium benzinmotor összjátéka nyomán a luxusterepjáró 5,6 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára.

A megnövelt hatótávolságú plug-in hybrid modelleken túl – amelyek P510e és P440e kivitelben egyaránt kiemelkedőteljesítményt és csaknem teljesen nesztelen, tisztán elektromos közlekedést biztosítanak – az új Range Rover különböző takarékos mild hybrid hathengeres benzin- és dízelmotorokkal, valamint egy vadonatúj V8-as erőforrással is megrendelhető. Emellett a normál és nyújtott tengelytávú modellváltozatok jóvoltából az ügyfelek négy-, öt- és hétszemélyes kivitelben is kérhetik új autójukat. 2024-ben egy tisztán elektromos modellel bővül a Range Rover kínálata: ez lesz a Land Rover első akkumulátoros elektromos típusa.

Az új Range Rover SE, HSE és Autobiography felszereltségi szinten választható; emellett a gyártás első évében egy exkluzív First Edition széria is rendelkezésre áll. A normál (SWB) és nyújtott tengelytávú (LWB) kivitelek egyaránt elérhetők öt üléssel; míg az új Range Rover LWB modell fokozott kényelmet kínál hátsó utasai számára, akár 7 üléses változatban is.


Villamosított jövő
Az új Range Rover 2024-ben a Land Rover kínálatában elsőként kap 100%-ban elektromos hajtásláncot. Ezt további modellek követik majd, az évtized végére pedig a Land Rover összes típusa elérhető lesz tisztán elektromos változatban. Ez hozzásegíti a Jaguar Land Rovert ahhoz, hogy a Reimagine stratégia részeként 2039-re teljes termékkínálata, tevékenységei és beszállítói lánca viszonylatában nettó zéró szénkibocsátást érjen el.