• Egyéb

Az újdonságok versenye lesz az idei Szilveszter Rali

Nem lesz esti szakasz, viszont a Hungaroring egyes belső területeire is bemehetnek a nézők

Úgy tűnik, idén sem fog unatkozni az, aki kilátogat a 19. alkalommal megrendezendő Szilveszter Ralira. A december 27-29 között hagyományosan a Hungaroringen megrendezendő évbúcsúztatón ugyanis számos újítás várja a nézőket: szerdán szakmai nappal – pályabejárás és hivatalos teszt – kezdődnek el a programok, míg csütörtökön nem este, hanem délelőtt tízkor rajtol az első körgyors. Nem lesz esti szakasz, ugyanakkor a versenyre kilátogatók ezúttal a Hungaroring egyes belső területeire is bemehetnek a kialakított nézői zónákba, illetve a főverseny mellett megrendezésre kerül a Sprint Kupa is.

Nagyon sokan vártak már arra a pillanatra, hogy idén is elkezdődjék a Szilveszter Rallye. A 19. alkalommal megrendezendő évbúcsúztatóra a hagyományoknak megfelelően a Hungaroringen kerül sor december 27-től 29-ig, és a szervezőknek köszönhetően a kilátogató nézők számos újdonsággal találkozhatnak majd, míg a verseny persze megtartja a savát-borsát.

Hatalmas érdeklődés mutatkozik meg a verseny iránt, és örömmel mondhatom, hogy alig négy nap alatt több mint kétszázhúszan adták le a nevezésüket. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, mert akkor ismét egy remek versenyt rendezhetünk az idén” – árulta el Füredi András, a verseny egyik szervezője.

Az eddigi szokásoktól eltérően már 27-én, szerdán lesz a versenyzők számára a gépátvétel és a pályabejárás, valamint ekkor rendezik meg a hivatalos tesztet. Csütörtökön már délelőtt tíztől elkezdődik a Szilveszter Rali, mégpedig nem egy esti szakasszal, hanem két körgyors lesz a belső pályán, míg a zárónapon, pénteken pedig két körben lesz a külső és a belső szakasz, ami szintén körgyorsként kerül megrendezésre. A verseny történetében először egyébként külön megrendezik a Sprint Kupát, melyen a biztonsági előírások betartása mellett könnyített feltételekkel csökkentett távon indulhatnak el az erre nevezők, akik azonban csak a belső gyorsaságin fognak menni a verseny mindkét napján. Mindez pedig azt jelenti, hogy a Hungaroring minden eddiginél nagyobb szerepet kap majd az idei versenyen.

A környező lakosság zajterhelésének csökkentése érdekében alakítottuk át a programot. Csak reggel kilenc és délután hat óra között rendezzük meg a gyorsaságikat, ezért változtattunk a megszokott időterven, és emiatt marad el az esti szakasz. Természetesen gondoltunk arra is, hogy a rajongók minél többet láthassanak a belső pályákon zajló eseményekből, ezért úgy döntöttünk, hogy idén a nézőknek megnyitunk néhány úgynevezett szurkolói zónát a Hungaroring kerítésén belül, ahol biztonságos körülmények között új és izgalmas területek is beláthatóvá válnak a számukra” – jelentette ki Garamvölgyi Zoltán, az óévbúcsúztató másik szervezője.

Ahogy már tavaly is, a nézők idén is csak belépőjegy megvásárlásával juthatnak el a viadal belső és külső helyszíneire: aki előre megrendeli a jegyét, az 2000 Ft-ért, míg, aki helyben, a Hungaroringen található értékesítési pontokon vásárolja meg a belépőjét, annak 2500 Ft-ot kell fizetnie, míg a 12 éven aluliak ingyen tekinthetik meg a versenyt. Idén is harminc mobil WC lesz kihelyezve a nézők számára, és a szervizparkokban is használható lesz a szokásos infrastruktúra a fűtött büfétől a kulturált mellékhelyiségekig. A tavaly népszerűvé vált piactéren is színes kínálat várja az érdeklődőket, míg a főbejáratnál street food vendéglátók várják a meleg ételre és italra vágyókat.