Az újoncok domináltak a Peugeot Kupában Egerben

Tempós pályák, felhordásos kanyarok nehezítették meg a Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozatban szereplő párosok dolgát a magyar ralibajnokság idei harmadik futamán, az Eger Rally 2020 rendezvényen. A bajnokságot vezető Maricsekék összetörték autójukat a nagy igyekezetben. A két Kupás újonc, a Német-Adorján és a Tábori-Kulcsár párosok nagy csatáját hozta az élen a verseny, amiből az előbbiek kerültek ki győztesen. Táboriék az utolsó szakaszon nem tudtak elrajtolni, a Német Gábor – Adorján Szabolcs kettős nyerte a futamot, ezzel átvéve a bajnokságban is az első helyet három futam után.

Az aszfaltos egri versenyen hat Peugeot Kupás páros várta a délutáni rajtceremóniát, majd a két hosszú szakaszt a szombati versenynapon. Először naplementében, majd már az éjszakában kellett száguldozni az egerbaktai szakaszon, ahova nagyon sok néző látogatott ki megnézni a magyar ralibajnokság harmadik futamát. Német, Tábori, Hangodi volt az első versenynap sorrendje a Kupában az élen, ahol egyforma Peugeot 208 R2-es autókkal vívják külön csatájukat a versenyzőpárosok.

A szervizparkban most is impozáns sátortábort alakított ki a Tagai Racing Technology és a kupás versenyzőpárosok csapatai, hiszen az egymás mellett álló hat sátor és hat egyforma versenyautó mindig különleges látványt nyújt az érdeklődőknek.

Vasárnap kilenc gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie az indulóknak, melynek a végén patinás helyszínen, az egri Dobó téren felállított dobogón adták át a díjakat a legjobbaknak. A Peugeot Kupa dobogósai nem csak külön serlegeket, hanem pénzdíjat is kapnak az eredményeik után.

A legjobban a Német Gábor – Adorján Szabolcs duónak sikerült a hétvégéje. Ők lettek a leggyorsabbak, és a napi eredmények és az utolsó szakaszért járó bónuszpontokat is bezsebelve a maximális 19 pontot megszerezve átvették a vezetést a Kupa éves értékelésében is.

Egy jól sikerült első nap után hibáztunk a vasárnapi első szakaszon. Egész nap ezt próbáltuk ledolgozni. Nehéz dolgunk volt, lassan fogytak a másodpercek. Próbáltunk egy lapra feltenni mindent. Sajnáljuk, hogy Ákosékat elérte a technika ördöge.” – nyilatkozta a futam után Német Gábor, aki navigátorával az idei szezonban csatlakozott a Kupások családjához.

Tábori Ákos is versenyzett már korábban Peugeot 208 R2 versenyautóval, de ő is csak az idén kezdte a Kupás szereplést. „Nagyon élveztük az első versenyünket, amit majdnem tudtunk teljesíteni. Óvatosan kezdtünk, aztán Gáborék hibáztak, az élre kerültünk. Ment a nagy adok-kapok, jó kis csatát vívtunk, aminek a vége az lett, hogy a vízpumpánkról leesett az ékszíj és az utolsó szakaszon nem tudtunk elrajtolni, az élről kellett kiállnunk.” – mondta kicsit szomorúan, de már a következő versenyre gondolva a miskolci pilóta.

Hangodiék és Hibjánék egyenlő ponttal érkeztek az Eger Rally-ra. Szoros meccset vívtak a versenyen, amiből ahol végül Hangodiék állhattak a dobogó harmadik fokára, de a bónuszpontok miatt továbbra is egyenlő ponttal folytatják a kupás versenyzést. Maricsekék megnyerték a szezonnyitó futamot, most egy felhordásos kanyar vetett véget idő előtt a versenyüknek. Viszló Csaba az első versenyt nem tudta befejezni, Egerben örömmel hajtott át a céldobogón, hiszen értékes kilométerekkel lett gazdagabb.

A bajnokság és a Peugeot Kupa következő fordulója a Vértes Rally lesz, október második hétvégéjén.

A Peugeot 208 Rally Cup Hungary végeredménye az Eger Rally-n:

1. Német Gábor, Adorján Szabolcs Juhász-Média Kft. Peugeot 208 R2 1:10:33.0
2. Hangodi Bendegúz, Patkó Gábor HQ Racing Sport Kft. Peugeot 208 R2 +1:31.7
3. Hibján József, Szollár Csaba TMC Rallysport KFT. Peugeot 208 R2 +1:46.2
4. Viszló Csaba, Czakó Janek Topp-Autó 2010 Kft. Peugeot 208 R2 +3:10.6
Maricsek Miklós, Paizs Róbert Rally Café Racing Peugeot 208 R2 DNF
Tábori Ákos, Kulcsár Dániel LPWM Sport Kft. Peugeot 208 R2 DNF

A Peugeot 208 Rally Cup Hungary nem hivatalos állása három forduló után:

1. Német Gábor – Adorján Szabolcs Juhász-Média Kft. Peugeot 208 R2 29
2. Hangodi Bendegúz – Patkó Gábor HQ Racing Sport Kft. Peugeot 208 R2 16
3. Hibján József – Szollár Csaba TMC Rallysport KFT. Peugeot 208 R2 16
4. Maricsek Miklós – Paizs Róbert Rally Café Racing Peugeot 208 R2 13
5. Viszló Csaba – Czakó Janek Topp-Autó 2010 Kft. Peugeot 208 R2 6
6. Tábori Ákos – Kulcsár Dániel LPWM Sport Kft. Peugeot 208 R2 2