Az utak elegáns királya – Opel Insignia OPC line (korábban)

Amikor az első elérhető képek megjelentek a neten az Insigniáról, már akkor felkeltette az érdeklődésemet a gép. Aztán, az elmúlt hetekben kifejezetten örültem, hogy megkaptam tesztelésre.

Három nap alatt közel 750 km-t tettünk meg együtt.

Rögtön előre jelezném, hogy pozitív érzelmekkel váltunk el, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kívülről tetszetős a szemnek az autó már alapjaiban is. Ez a OPC tunning pedig még dob rajta. Az első és hátsó szoknya, a küszöbdísz, a hátsó spoiler, mind mind emelik fényét.
A belső kialakításban úgy gondolom sokkal jobb egy bőr borítású kormányt fogni wink és a designba illő váltókar valamint a “majré vasak” is pozitívan hatottak rám. A belső tér nem mellesleg sokkal több, mint amennyi kívülről látszik. Elől és hátul is elég a hely felnőtt átlagos méretű emberek számára. Kíváncsiságból beállítottuk az első ülést egy kb 180 cm-es emberre és akkor is maradt hely hátul bőven. A két gyerekülés közt viszont már nem lehetett kényelmesen ülni, de ez úgy gondolom, hogy talán gyermekülés kérdése is… Mindettől eltekintve azért volt elég hely, hisz amint egy fotón is látszik, még egy >>>