Az utolsó pillanatig küzd egymással a két Toyota pilóta a rali világbajnokságban

A Toyota Yaris WRC-vel versenyző Elfyn Evans a második helyen zárta a múlt hétvégi Spanyol Rallyt, így a FIA Rally Világbajnokság soron következő évadzáró fordulóján dől majd el, hogy ki nyeri a pilóták versenyét – az előkelő címért ugyanis Evans mellett a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team másik pilótája, Sébastien Ogier is versenyben harcban, aki ezúttal a negyedik helyen ért célba.

Az már egyértelmű, hogy idén ismét Toyota pilóta örülhet a rally világbajnoki címnek, ám hogy a Spanyol Rally után 204 ponttal továbbra is élen álló , hétszeres világbajnok Ogier lesz-e az, vagy pedig csapattársa, a múlt hétvégén hátrányát némileg csökkentő, jelenleg 187 ponttal a második helyen álló Evans, az még nyitott kérdés. A Toyota ráadásul 474 ponttal, 47 pontos előnnyel a gyártók mezőnyében is élen áll, így jó esély van arra, hogy még a dupla, gyártói és egyéni világbajnoki cím is összejön.

Evans és navigátora, Scott Martin a pénteki első három szakasz megnyerésével vezető pozícióban kezdték a versenyt, de a hétvége során nem sikerült megtartaniuk előnyüket a végső győzelemhez. Ugyanakkor a második helyezés bebiztosítja Evans elméleti esélyét a világbajnoki címre, amely az utolsó, olaszországi megmérettetéshez közeledve kulcsfontosságú a pilóta számára. Ogier egészen a rally végéig esélyes volt a pódiumos helyezésre, de a szoros küzdelemben végül az utolsó négy szakaszon lemaradt róla – mindössze 6,8 másodperc volt a hátránya. Ugyanakkor ő és navigátora, Julien Ingrassia continue továbbra is 17 ponttal vezetik a ranglistát a csapattársak előtt, így minden esélyük megvan arra, hogy nyolcadik világbajnoki címüket is elkönyvelhessék.

A gyártók bajnokságában az Evans és Ogier jóvoltából szerzett pontok – azokat is beleértve, amelyeket a pilóták a versenyt záró, különösen trükkös Power Stage-en elért harmadik és negyedik helyezésükkel szereztek – hozzáadódtak a csapat eredményéhez, így a TOYOTA GAZOO Racing újabb lépéssel közelebb került a győzelemhez. A csapat előnye immár 47 pont a ranglistában – a záró versenyen pedig összesen 52 pont kerül majd kiosztásra. A Spanyol Rallyn a csapat mindhárom autója a legjobb ötben végzett, ugyanis a Kalle Rovanperä – Jonne Halttunen kettős az ötödik helyezést érte el a versenyen és a Power Stage-en egyaránt, annak ellenére, hogy ez volt az első alkalom számukra, hogy Spanyolországban rajthoz álltak a WRC csúcskategóriájában. A TGR WRC Challenge program keretében versenyző Takamoto Katsuta folytatta tanulását Aaron Johnston navigátor mellett, akik a nem túl szerencsésen sikerült pénteki nap után végül sikeresen célba értek a hétvégén.

Akio Toyoda (a csapat alapítója)

Közvetlenül a verseny előtt üzenetet kaptam Jari-Mattitól, amelyben azt mondta, hogy a gyártók bajnokságának megnyerése csapatvezetőként az egyik álma volt. Három évvel ezelőtt pilótaként nagyon kemény éve volt. Első győzelme abban az évben az utolsó, Ausztrál Rallyn jött össze, de egyben ez hozta meg számunkra a gyártók bajnokságának trófeáját 2018-ban. Tisztán emlékszem, hogy milyen boldog és izgatott voltam. Aznap pilótaként részt vettem egy rallyversenyen Japánban. Amint megkaptam a hírt, örömömben felkiáltottam és egyből üzenetet írtam neki. Biztos vagyok benne, hogy Monzában teljesül az álma, és már nagyon várom, hogy együtt ünnepelhessünk. A pilóták és a navigátorok bajnoksága szintén nyitott. Remélem, hogy Seb és Julien, valamint Elfyn és Scott mindent beleadva küzdhetnek a legvégsőkig, és biztos vagyok benne, hogy a csapat a legjobb autókat szolgáltatja majd ehhez. A következő verseny egyben az utolsó lesz, amelyen a jelenlegi Yaris WRC-vel rajthoz állunk. Mióta visszatértünk a sporthoz 2017-ben, mindig is az volt a cél, hogy még erősebbé tegyük a Yaris WRC-t. Remélem, hogy Monza is komoly kihívásokat tartogat a számunkra és a csapat, valamint a rajongók a legjobb formájában búcsúzhatnak a Yaris WRC-től. Biztos vagyok benne, hogy a csapaton nem fog múlni. Utóirat Julinennek: Remélem, hogy Monzából szép élményekkel távozol, hiszen ez lesz az utolsó teljes rallyversenyed. Reméltem, hogy a Japán Rallyn láthatlak még utoljára, és még mindig csalódott vagyok, hogy az esemény elmarad. Sok szerencsét kívánok!”

Jari-Matti Latvala (csapatvezető)

Végül a hétvége nem sikerült olyan jól, mint terveztük. A jövő szempontjából fontos, hogy tanuljunk ebből, és rájöjjünk, hogy hol lehetnénk gyorsabbak és miként lehetnénk jobbak. De azért vannak pozitívumok: egyrészt mindhárom autónk a legjobb ötben végzett, bármiféle műszaki probléma nélkül. Emellett Elfyn második helyezése jó eredmény a számára, melynek köszönhetően továbbra is versenyben marad a legjobb pilóta címéért egészen az utolsó fordulóig, ami magát a bajnokságot is érdekesebbé teszi. A gyártók bajnokságát sem tudtuk dűlőre vinni a hétvégén, de a célunk az, hogy mindkét jeles címet hazahozzuk Monzában.”

Sébastien Ogier (1-es számú autó)

A célom itt sokkal több volt, mint a negyedik helyezés, de ezek is fontos pontok a bajnokság szempontjából. Komoly csatározással záródott a vasárnap és igyekeztünk is mindent beleadni, de az utolsónál lehulló eső nem segítette a kockázatkerülő stratégiámat, így inkább az óvatos, de biztos befejezés mellett döntöttünk. Ugyanakkor az a fontos, hogy ez a hétvége is pozitív lépést jelent a bajnokság sikeres zárása felé és leginkább most csak ez számít. Ugyanakkor még nincs vége, jól kell teljesítenünk Monzában és meg kell ismételnünk a tavalyi sikerünket.”

Elfyn Evans (33-as számú autó)

A második helyezés pozitív eredmény, de a különösen pozitív kezdés után nehéz boldognak lenni tőle. Sajnos a hétvége során veszítettünk a tempóból és nem éreztem mindent tökéletesnek. Talán többet is ki lehetett volna hozni ebből a hétvégéből. A jó dolog benne, hogy ledolgoztunk némi hátrányt és a bajnoki cím sorsa így még nem dőlt el. Reálisan nézve ez túl nagy különbség ahhoz, hogy egyetlen verseny alatt ledolgozzuk, de ahogy tavaly megtapasztalhattuk, bármi megtörténhet. Egy biztos: Monzában a lehető legjobban odatesszük majd magunkat.”

Kalle Rovanperä (69-es számú autó)

Összességében ez egy jó hétvége volt. Sokat tanulhattunk, különösen pénteken, de a beállítások finomhangolásával egyre jobbak lettünk, és a saját teljesítményem is ennek megfelelően fejlődött. A mai legfőbb célunk a Power Stage megnyerése volt, de a körülmények eléggé trükkösnek bizonyultak, a felszáradó pálya pedig jobb esélyeket biztosított azok számára, akik mögöttünk indultak. Nem sikerült ugyanakkor megtalálni a tökéletes összhangot és a kívánt tempót, de mindent kihoztunk magunkból és végül pozitív mérleggel zártuk a hétvégét.”

SPANYOL RALLY, ELŐZETES VÉGEREDMÉNY

1 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) 2ó 34 p 11,8 mp

2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +24,1 mp

3 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 Coupe WRC) +35,3 mp

4 Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +42,1 mp

5 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +1 p 31,8 mp

6 Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +4 p 17,3 mp

7 Oliver Solberg/Craig Drew (Hyundai i20 Coupe WRC) +4 p 26,7 mp

8 Nil Solans/Marc Martí (Hyundai i20 Coupe WRC) +4 p 34,9 mp

9 Eric Camilli/Maxime Vilmot (Citroën C3 Rally2) +9 p 49,4 mp

10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia Rally2 evo) +10 p 05,9 mp

Mi következik?

A legendás olasz versenypálya, Monza immár második éve ad helyet a Rally Világbajnokság utolsó fordulójának, ezúttal november 19. és 21. között. Az idei verseny több szakaszból áll a Bergamo közeli hegyvidéki aszfaltos utakon.