Balogh Jani: „Az előrejelzések alapján az időjárás komoly szerepet fog kapni”

A Vértes Ralival folytatódik az országos rali-bajnokság Október második hétvégéjén. A versenyt Mór városa látja vendégül, de az új név és helyszín ellenére jól ismert szakaszokat és kihívásokat tartogat a mezőny számára a futam.

Balogh Jani: Egerben nagyon jó pillanatokat éltünk meg az autóban, aminek köszönhetően várakozásokkal telin állunk az előttünk lévő bajnoki futam, a Vértes Rally előtt. A pályák jellege egészen más, mint az egri szakaszoké volt, itt sokkal inkább ralizni kell mintsem a pályaautózós stílust erőltetni. Új néven szerepel a naptárban a verseny, de igazából ezek a korábbi években bejáratot Székesfehérvár Rally helyszínei, így az eddigi információk alapján úgy tűnik, nem lesznek ismeretlen a pályák vonalvezetése, de erről többet majd a pályabejáráson fogunk megtudni. A nagyvelegi szakasz 2017-ben szerepelt utoljára és emlékeim szerint egy rendkívül tempós és nagyon csúszós útfelülettel rendelkezik, ami az esetleges csapadéktól rendkívül izgalmassá tud válni. A nagy sebesség mellett több helyen tovább csökkenti a tapadást az út egyenetlensége, nagyon dobál, könnyen megvicceli a pilótát, de ez az oroszlányi szakaszról is elmondható.”

Egy nap alatt zajlik az összes gyorsasági, ami az idei évben már nem számít különlegesnek. Oroszlány négy, Csákberény három és Nagyveleg kettő alkalommal várja a Rally1 mezőnyét és így tevődik össze a kilenc szakaszból álló program.

Balogh Jani: Az előrejelzések alapján az időjárás komoly szerepet fog kapni, csapadék várható a versenynapon, így a gumitaktika és a beállítások kulcsfontosságúak lesznek. Nekünk az eddig begyűjtött tapasztalatokat kell vegyíteni és meg találni az optimumot a” setup”-ok tekintetében. A program számunkra a pénteki hivatalos teszten kezdődik, ahol megmozgatjuk magunkat és a Hadik Rallye Team Ford Fiesta R5 MKII-esét és teljesen ráhangolódunk a száguldásra. Nagyon várjuk a rajtot és nagy várakozás van bennünk, örülünk, hogy újra versenyautóba ülhetünk és megmérethetjük magunkat a stopper valamint a sporttársak ellen.