Balogh Jani: “Újra hazai közönség előtt versenyezhetünk”

Miskolcon a rali fellegvárában folytatódik a 2020-as pont vadászat, ahol a bükki pályák mindig komoly izgalmakat tartogatnak. Balogh Jani és Holczer Dani a nem túl jól sikerült Salgó Rally után hazai pályán próbál elégtételt venni.

A páros a hét közepén tartott egy tesztet és a nyári melegben a szezonnyitón használt beállításoktól teljesen eltérő értékeket próbálhatott ki a Ford Fiesta R5-ösön.

Balogh Jani: „Teljesen újra kellett gondolnunk a Salgón gyűjtött tapasztalatokat, mivel ott egy körülbelül 10 Celsius fokkal kevesebb volt a külső hőmérsékletet tekintve, valamint a pályákat eső áztatta. Most sincs kizárva a csapadék, mint tényező, de kivételesen nyári melegben rendezik a Miskolc ralit, amire talán eddig még nem is volt példa. A körülmények miatt megint új, eddig a számunkra ismeretlen útra kellett lépnünk a Ford tekintetében, de kijelenthetjük, rendkívüli izgalmakat rejt ez a fajta ismerkedés. Próbáltuk kitalálni, hogy a visszafogottabb stílus vezethet-e eredményre, vagy az, ha az elejétől kezdve harapjuk a láncot, de ez majd az első körben fog csak igazán kiderülni.”

Az idei verseny programja szinte teljes egészében megegyezik a tavalyival. Pénteken Prológgal veszi kezdetét a Népkerti Salakmotor pályán, szombaton pedig a Bükk várja az indulókat.

Balogh Jani: „Mint az már köztudott nekem ez a verseny hazai pálya, szeretünk Miskolc környékén és az itteni nézők előtt autózni. A pályák már tavalyról ismerősek, így a bejáráson próbáljuk finomítani az itinerünket és kitalálni, hogy az elmúlt évhez képest hol tudunk esetleg másodperceket nyerni. Szeretnénk jól érezni magunkat, komfortosan közlekedni az autóval és ha ez meglesz, az eredmény sem maradhat el. Dániel is nagyon motiváltan érkezik erre a hétvégére, hoz magával egy kesztyűt is, amit úgy döntöttünk, hogy ezen a versenyen felveszünk.”

https://www.facebook.com/rallyeradio/
https://www.facebook.com/rallyeradio/