Bátor, vagy csak hülye? Debrecenben látatlanban is vettek használt autót

Hamar elkelt a 600 lóerős Audi RS Q8 is

„Vannak olyanok, akik meg sem nézik a meghirdetett autót, hanem csak idetelefonálnak, megvan-e még, és már utalják is a vételárat. Nem is egy ilyen vevő volt idén, és egyikük korábban nem is fordult meg a Debrecen Autónál” – mondta Sárai Márió, a Volkswagen-csoport öt márkáját forgalmazó kereskedés értékesítője, aki ezt a fajta bizalmat a Das WeltAuto „Használtautók garanciával” üzleti elvének tulajdonítja.

Az idei első nyolc hónap forgalma megegyezik a tavalyi első nyolc hónapban elérttel, csak az eloszlásban van eltérés.

„Nyáron ugyanis két és fél hónap alatt behoztuk a tavaszi kéthónapos kiesést – mondta Sárai Márió, kiemelve, hogy egyébként már a januári és a februári forgalom is jobb volt a tavalyinál. – Igaz, március közepétől megéreztük a kijárási korlátozást, ám május végétől újraindult az élet, a nyár pedig felülmúlta a várakozásokat és a tavaly nyári forgalmat egyaránt.”

Debrecenben minden kivitel iránt egyaránt jó a kereslet, ugyanakkor augusztusban elég sok benzinmotoros Audi A4 kombit adtak el, amire korábban nemigen volt példa.

„Ami a motorokat illeti, leginkább az 1400-1500 köbcentis benzines kiviteleket, a kétliteres dízelekből pedig főként a 150-190 lóerőseket viszik, de a háromezres V-hatos se marad a nyakunkon. Sőt nemrégiben eladtunk egy 4000 köbcentis, 600 lóerős TFSI motorral ellátott Audi RS Q8-at, amely kevesebb mint 14 másodperc alatt éri el a 200 kilométeres sebességet, százra viszont 3,8 másodperc alatt gyorsul” – mondta az értékesítő, hozzátéve, hogy a márkáknál leginkább Volkswagen, és azok közül is a hetes Golf a legkeresettebb. Az egyliteres motorral ugyan nem annyira kapós, mint az 1400-1500 köbcentis benzinesek, másrészt a vásárlók újabban kifejezetten keresik az automata sebességváltós modelleket.

Rámutatott ugyanakkor, az sem kizárt, hogy néhány hónap múlva bizonyos típusokból nem lesz választék a piacon.

dasblog