Be mersz ülni Turi Tomi mellé?

Ha igen, akkor most itt a ritka alkalom. November 19-én, szombaton közönségtalálkozót tart a GR Motorsport a RabócsiRingen, ahol Turi Tamást újra láthatjuk a Toyota GR Yaris volánja mögött. Az ingyenes rendezvényre kilátogatók közül a legszerencsésebbek pedig be is ülhetnek a 2004-es abszolút bajnok mellé.

„Talán jobban is várom, mint a szurkolók – nevet Turi Tomi, aki gőzerővel dolgozik rajta, hogy jövőre akár teljes szezont mehessen a GR Yarisszal. – Képzeld el, megérkezett a szekvenciális váltó. A napokban programozzák, úgyhogy ha minden igaz, akkor a RabócsiRingen már kipróbálhatjuk.

Annak is nagyon örülök, hogy pár szurkolót vihetek a kocsival. Utoljára a skodás időkben volt ilyenre lehetőségem és akkor is láttam, mekkora élményt okozunk vele.

Szeretném ezzel is megköszönni a szurkolóknak azt a rengeteg szeretetet, amit tőlük kapok. Az Ózd Rallyn is zengett a hegyoldal, de gyakorlatilag bármilyen versenyre megyek ki nézni, mindenhol kiabálnak. Idén voltam a horvát vb-futamon, ott is mindenki Turi Tomit kiabált.

Furcsa, hogy még mindig ennyire szeretik a nyugdíjast – nevet –, de nagyon jó érzés és hálás vagyok érte.

A tervek szerint a Toyotával és a Mitsubishivel is fogok menni, és persze arra is lesz lehetőség, hogy személyesen találkozzak a szurkolókkal. Mindenkit várunk. Remélem, jó idő lesz, de azért meleg kabátot hozzatok.“

Bár több versenyző is kipróbálhatja majd a GR Yarist a RabócsiRingen, Jagadics Gábor, a GR Motorsport vezetője külön örül, hogy Turi is köztük van és nagyon bízik benne, hogy lesz folytatása a közös munkának.

„A Zemplén Rallyn ugyan nem Turi ment az autóval, de változatlanul örömmel látnám őt a Yarisban. Nem csak azért, mert az egyik legjobb nevű pilóta, hanem azért is, mert láttam rajta a tüzet az Ózd Rallyn. Szerintem jövőre abszolút bajnokesélyes lehet.

Ahogy Tomi mondja, tényleg megérkezett a szekvenciális váltó, amit már nagyon vártunk, és tulajdonképpen ezzel lett kész a GR Yaris. Már bent van az autóban, még a programozás van hátra. Nem merek ígérni semmit, de nagyon bízom benne, hogy a RabócsiRingen azzal tudunk menni.

Mindenkit várunk, sok ajándékkal készülünk, szeretnénk pár szurkolót megautóztatni és remélem, hogy egy jó hangulatú, hagyományteremtő rendezvény első állomása lesz a hétvégi GR Motorsport közönségtalálkozó.“