Bemutatkozott a következő generációs Lexus RX előfutára

Idén nyáron kerül forgalomba a japán piacon a Toyota Harrier crossover. A típus két generáció óta szoros rokonságban áll a Lexus RX prémium szabadidőjárművel, és ez várhatóan ismét így lesz, ezért érdemes alaposabban megismerkedni az új modellel.

Két-három éven belül érkezik a Lexus RX vadonatúj generációja. Habár erről az ötödik kiadásról ma még semmit nem lehet tudni, számos jellemzőjét tekintve támpontot nyújthat az a Harrier modell, amelyet most mutatott be és hazai piacán júniustól forgalomba is hoz a Toyota.

Amikor a Lexus 1998-ban bevezette első luxus szabadidőjárművét, az RX-et, a márka még nem volt jelen a japán piacon. Hogy a Toyota-csoport hazai vásárlóival is megoszthassa a kategóriateremtő koncepciót, a cégcsoport Toyota Harrier néven a belpiacon is forgalomba hozta a típust, amely a modellciklusok sajátosságai miatt néhány hónappal nagyobb presztízsű testvérmodellje előtt jelent meg.

A következő generációs ikerpár már egyszerre került a vevők látóterébe, 2005-ben azonban Japánban is megjelent a Lexus márka, így a Toyota külön utakra terelte a két modellt. A Toyota Harrier megmaradt annak a középkategóriás szabadidőjárműnek, ami volt, a Lexus RX viszont méretosztályt ugrott – a két típus tengelytávja között jelenleg 13 centiméter a különbség.

Ez a méretkülönbség a jövőben is megmarad. Míg azonban a két típus jelenleg különböző kategóriájú padlólemezekre épül, a generációváltás közös alapokra hozza a két modellt. A most bemutatott, vadonatúj Toyota Harrier a jelenlegi kompakt padló helyett már középkategóriás bázisra épül (ebben követi a 2018-as Toyota RAV4 példáját).

A 2022/23 körül érkező, új Lexus RX vélhetően ugyanezt a modern TNGA-K platformot fogja majd alkalmazni: a rugalmasan variálható padlólemez ugyanis lehetővé teszi a jelentős méretbeli eltéréseket. A most bemutatott Toyota Harrier jellemzőiből tehát jó eséllyel következtethetünk arra, milyen lesz az Európában két-három év múlva debütáló Lexus RX luxus-szabadidőjármű.

Az új padlólemez eredendő erényei (a rendkívül merev karosszéria, a mély tömegközéppont és a fokozott zaj- és rezgéscsillapítás) a sportos vezethetőséget éppúgy előtérbe helyezik, mint a fokozott rugózási kényelmet. Az elöl alkalmazott MacPherson rugóstag és a kettős keresztlengőkaros hátsó futómű ugyanezt a kettős karaktert erősíti, ahogy a homogén kormányreakciókat biztosító, csekély tehetetlenségű lengéscsillapítók is. A modell újdonsága az aktív ívmeneti támogatást nyújtó ACA technológia.

A japán belpiacos Harrier a Toyota RAV4-ből és Camryből ismert erőforrásokat, a 2.0 literes soros benzinmotort és a 2.5 literes hibrid hajtásláncot kapta meg. Az utóbbi ebben a konfigurációban 218 (elsőkerék-hajtású változat), illetve 222 lóerőt (villanymotoros összkerékhajtású kivitel) ad le, ám a szintén platform-rokon Toyota Highlander fedélzetén 299 lóerőre képes, azaz könnyedén kiválthatja a Lexus RX jelenlegi 3.5 literes, 313 lóerős hibrid hajtásláncát (amit egyébként a tavalyi generációváltás előtt a Highlander is használt).

Az új padlólemez a biztonsági és kommunikációs technológiák terén is fontos újdonságokat hoz.

A Harrier komplett Toyota Safety Sense csomagja a gyalogos- és kerékpáros-felismeréstől kezdve a parkolás során előforduló koccanásokat megelőző automatikus fékberendezésig széles körben kínál vezetőtámogató technológiákat. A Lexus ES világújdonsága, a digitális külső visszapillantó tükör ugyan nem jelenik meg a Harrieren (a Lexus RX minden bizonnyal megkapja majd), a belső visszapillantó tükör viszont digitális lesz: nemcsak a hátsó, de az első kamera képét is megjelenítheti itt a vezető.

További fontos újdonság a hibrid modell váltóáramú elektromos csatlakozója: ez Japánban 100 voltos feszültségen szolgálja ki a legfeljebb 1500W-os fogyasztókat, ám az exportpiacokon 220V-os változatban jelenhet meg, lehetővé téve, hogy áramszünet idején áramfejlesztőként használjuk hibrid járművünket. (A jelenlegi Lexus RX 450h észak-amerikai változata is rendelkezik a helyi hálózathoz igazodó, 120 voltos váltóáramú aljzattal, ám az csak 100 Watt teljesítményig használható).

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ (a hirdetés alatt) A KÖVETKEZŐ OLDALRA!