Bemutatták a magyar buszcsalád új típusát

    A magyar járműgyártás a gazdaság, az ipar teljesítményében meghatározó szektor, jelentős szerepet tölt be a foglalkoztatásban, a kivitelben – hangsúlyoza Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerdán a Kravtex-Kühne Csoport Credobus Econell 12 Next autóbuszát bemutató budapesti sajtótájékoztatón.

    Palkovics László kiemelte, hogy az elhúzódó orosz-ukrán háború ellenére a magyar gazdaság a második negyedévben 6,5 százalékkal bővült, az ipar is jól teljesít, és június-júliusban először fordult elő, hogy két egymást követő hónapban 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon.


    A miniszter elmondta: a kormány törekvése, hogy a gazdaság legyen magyar, high-tech és zöld, ennek a szemléletnek az iparfejlesztés, a technológiaváltás megfelel.


    A magyar autógyártással kapcsolatban kitért arra, hogy Magyarországon jelentős akkumulátorgyártási kapacitás épül ki, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya körül létrejövő innovációs ökoszisztéma pedig segíti a kutatás-fejlesztést.


    Magyarországon négy autóbuszgyár van, köztük a Kravtex-Kühne Csoport, amely az ország legnagyobb és legmodernebb autóbuszgyárát működteti Mosonmagyaróváron és Győrben, termelői kapacitása a kelet-közép-európai régióban is jelentősnek számít. A bemutatott Credobus Econell 12 Next autóbusz más buszokhoz képest évente több mint négyezer literrel kevesebb üzemanyagot használ. A Credobusok gyártása mintegy félezer munkahelyet jelent, és további 100 magyar kkv-nak ad munkát, és várhatóan a vállalatcsoport hamarosan bemutatja a buszok akkumulátoros és hidrogén üzemanyagcellás változatát is – mondta a miniszter.


    Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a Credobus Econell 12 Next autóbusz saját tömege minimum 1,5 tonnával alacsonyabb a piaci átlagnál, ezért jelentős mennyiségű üzemanyagot lehet vele megtakarítani, ezzel is mérsékelve a szén-dioxid-kibocsátást.


    Hozzátette, számításuk szerint a Volánbusz flottájának mintegy 40 százalékát jelentő 2400 darab Credobus jármű évente 5 milliárd forint üzemanyagot takarít meg a társaságnál.


    Az ügyvezető igazgató szerint a Credobus gyártása hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez, és segíti a hazai gazdaságos buszközlekedést a versenytársakhoz képesti kedvezőbb árral, a kevesebb üzemanyag-fogyasztással, a pótalkatrészek biztosításával.


    A sajtótájékoztatón Kruchina Vincze, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az autóbuszok tesztelésénél kiemelten nézik az innovatív megoldásokat, az üzemeltetési költségeket, az utazók igényeinek való megfelelést.