Bevetésen az MAN eTGE

Alternatív hajtásokra állnak át: A Berlini Közlekedési Vállalat (Berliner Verkehrsbetriebe, BVG) modernizálja járműparkját, és ennek kapcsán teljes egészében az elektromos mobilitásra épít. A vállalat új gondolkodásmódját képviselő elektromos haszonjárművek közé tartozik 2018 vége óta öt MAN eTGE is. Az akkumulátoros elektromos kisáruszállítókat következetesen ökoáramról üzemeltetik, így menetkényelmük mellett gazdaságosságuk is meggyőző.

  • Szervizautóként használják az öt MAN eTGE furgont, amelyek egyúttal a BVG-flotta villamosításának kísérleti példányai
  • Az eTGE beszerzési költsége néhány év használat alatt megtérül
  • „Az elektromobilitás nemcsak környezeti, hanem gazdasági szempontból is kifizetődő. Ezt meggyőződéssel állítom” – mondja Heinrich Coenen, a BVG belső flottájának vezetője.

„Rendkívül csendesen és kifinomultan halad. Jól érezhető a gyorsulása. A lámpák előtt hagyom könnyedén kigurulni a furgont, így a rekuperációval visszanyerek energiát az akkumulátorokba” – így írja le Daniel Dech az MAN eTGE modellel szerzett tapasztalatait. A Berlini Közlekedési Vállalat (Berliner Verkehrsbetriebe, BVG) öt akkumulátoros elektromos furgont szerzett be. A tesztek során és a járművek hatósági eljárásai kapcsán személyesen Daniel Dech ült a kormány mögött. „Menetdinamika terén az e-járművek semmivel sem maradnak el a belső égésű motorral felszereltek mögött” – oszlatja el az e-mobilitással szembeni egyik elterjedt előítéletet Dech.

A környezet iránt kíméletesebb elektromos hajtásláncok végig nagy betűvel szerepelnek a Berlini Közlekedési Vállalat terveiben. „Az e-mobilitás éllovasai kívánunk lenni” – mondja Heinrich Coenen, a BVG belső flottájának vezetője. „Ha nekünk sikerül a teljes járműflottánkat a fenntarthatóság jegyében átalakítani, akkor más nagy közlekedési és fuvarvállatoknak is sikerülhet” – jelenti ki magabiztosan.

Heinrich Coenen egyike a BVG azon munkatársainak, akik az e-mobilitásért, a digitalizálásért és az innovatív energiamenedzsmentért felelősek. Az általa vezetett belső flottába 400 jármű tartozik. Ebben különböző kategóriájú áruszállítók is megtalálhatók, köztük az öt MAN eTGE. Ezeket szervizjárműként használják – és egyúttal a teljes BVG-flotta villamosításának kísérleti alanyaiként szolgálnak. Coenen a belső flottát 2025-ig szeretné teljes mértékben villamosítani. A BVG buszai, amelyből jelenleg nagyjából 1500 járja a német főváros útjait, pedig 2030-tól fogják kizárólag helyi károsanyag-kibocsátás nélkül szállítani az utasaikat. Berlin megmutatja, miként működhet sikeresen az e-mobilitás a helyi közösségi közlekedésben.

Kifizetődő az e-mobilitás

A közúti közlekedésben a környezetvédelem gazdasági szempontból is megéri. A BVG flottavezetője, Heinrich Coenen számára így az MAN elektromos furgonjai optimális kísérleti eszközök az e-járművek logisztikai és gazdasági szempontból hatékony bevetésének tesztelésére. „Áruszállítóink általában rövid szakaszokat tesznek meg, és sok az állásidejük, így a töltési idők és a szükséges hatótávolság jól tervezhetők. Ezenkívül a mi üzemeltetésünket sok hidegindítás jellemzi, ami a hagyományos hajtásláncok esetében különösen nagy károsanyag-kibocsátást eredményez” – magyarázza a járműpark főnöke. Ezért az MAN eTGE bevetése során maximálisan kihasználhatók az elektromobilitás előnyei. A villanymotoros kishaszonjárművek előnyei közé nemcsak a helyileg teljesen emissziómentes üzemelés tartozik, hanem az ökoárammal történő üzemeltetés esetén kínált kedvező költségek. Az eTGE beszerzési költsége néhány év használat alatt megtérül. „Amikor a jövőben az elektromos járműveket még nagyobb mennyiségben gyártják és értékesítik majd, akkor még gyorsabban elérhető majd a megtérülés” – véli Coenen. Számára éppen ezért egyértelmű: „Az elektromobilitás nemcsak környezeti, hanem gazdasági szempontból is kifizetődő. Ezt meggyőződéssel állítom.”

A BVG az MAN eTGE furgonokat 2018 vége óta és Berlin egész területén alkalmazza. Az öt jármű mindennap és két műszakban dolgozik. Egyszer a vállalat belső küldeményeit továbbítják, máskor pedig megállókba, sínekhez és más bevetési helyszínekre sietnek karbantartási és fenntartási munkákat elvégezni. A szervizfurgonok rakterébe polcrendszereket építettek, így rendezetten és biztonságosan szállíthatják a szerszámokat, alkatrészeket és anyagokat. Még a villamosok és a metrók nehéz tengelyei is eljutnak a célhoz az MAN eTGE fedélzetén. Gondoskodnak arról is, hogy a 100 kilowatt csúcsteljesítményű villanymotornak szükséges energia mindig rendelkezésre álljon: a BVG minden egyes villanyjárműve számára külön töltőoszlopot alakított ki, a 11 kilowatt teljesítményű váltóáramú töltőkkel a járművek könnyedén feltölthetők a műszak vége után.

Kiemelkedő menetkényelem az MAN eTGE fedélzetén

„A városi üzemben nagyjából 120 kilométeres hatótávolsággal jól elboldogulunk” – jelenti Daniel Dech, a járműflotta menedzsere. Ez nagyon fontos, ugyanis gyakran nem lehetséges beiktatni egy köztes megállót egy gyorstöltőnél. „A vezetők a járműveket közvetlenül a bevetési helyszínen akarják leparkolni, hogy a szerszámokat és anyagokat ne kelljen messzire cipelniük” – fejti ki Dech.

Egy különleges előnyüket télen játsszák ki a környezet iránt kíméletesebb elektromos haszonjárművek: „A légkondicionáló rendszer már az indulás előtt, a töltés során gondoskodik a fülke megfelelő hőmérsékletéről. Ráadásul a légkondicionáló és a motor kipufogógázok és zaj nélkül működtethető még álló helyzetben is” – magyarázza Daniel Dech. Ezenkívül az MAN áruszállítóinak fülkéjében is csak remek minőségű anyagokat találunk.

Heinrich Coenen, a BVG járműparkjának vezetője többek között azon is dolgozik, hogy az e-mobilitáshoz szükséges keretfeltételeket még jobbá tegye. A Berlini Elektromos Hálózat (Stromnetz Berlin) és a Berlini Köztisztasági Vállalat (Berliner Stadtreinigung, BSR) partnerekkel együtt hívta életre a BVG az Intelligens e-Flották (Smart eFleets) kutatási projektet. A projektben részt vevő partnerek közösen építenek ki egy megosztott járműflottát és a hozzájuk szükséges gyorstöltő oszlopok hálózatát, hogy az elektromos járművek csúcsidőben is mindig bevetésre készen álljanak. Ezenkívül Heinrich Coenen a Berlini Közlekedési Vállalat energiamenedzsmentjében is bevezet innovációkat. Célja, hogy az ökoáram gazdaságos elérhetőségét az e-flottamenedzsmenttel és a létesítményfenntartással koordinálja, hogy a környezetvédelmet és a költséghatékonyságot optimális egyensúlyba hozza.

Tapasztalatból tudja a járműpark vezetője, hogy „az elektromobilitás előnyeinek következetes kihasználásához a vállalatoknak nemcsak a járműparkjukat, hanem a folyamataikat is át kell alakítaniuk”. A BVG történelmében a fenntartható megoldások kora már régen megkezdődött.