Bezárja barcelonai gyárait a Nissan

Bezárja a Nissan barcelonai három gyárát. A japán autógyár már tavaly nehézségekkel küzdött, a koronavírus-járvány pedig megadta neki a végső döfést. Az Alcoa alumíniumgyár hasonlóan nehéz helyzetbe süllyedt: egyelőre részleges leépítést jelentett be. Spanyolország lakóinak 70 százaléka a 2-es karantén-feloldási szakaszban lesz hétfőn. Az egészségügyi minisztérium bejelentette: teljes Valencia közösség, Granada és Málaga, valamint Castilla-La Mancha is átlép a 2-es fázisba.

A Nissan bezárja barcelonai gyárait – jelentette be a vezérigazgató az ipari miniszternek. A három barcelonai központban mintegy 3000 ember dolgozik, ezenkívül még körülbelül 30 ezer közvetlen és közvetett munkahely érintett. A gyár már tavaly nehéz helyzetben volt, fokozatosan veszítette el a megrendeléseket. A koronavírus miatt kialakult krízis végül az utolsó csapás volt a cégnek. A Zona Franca-ban lévő gyár előtt a vállalat munkatársai gumiabroncsokat gyújtottak fel, így tiltakoztak a döntés ellen. Az ipari miniszter, Reyes Maroto megkezdi az egyeztetéseket a japán vállalattal a továbbiakról. Elsődleges céljuk, hogy a munkavállalók helyzetét valahogyan orvosolják.

Az Alcoa alumíniumgyár szintén létszámcsökkentést jelentett be „állandó nehézségek” miatt, ami több mint 500 embert érint. A San Cibrao-i gyárát zárja be részlegesen, a másik kettőt, a coruñait és az avilésit tavaly már eladta, hasonló indok miatt.

Közben folytatta ámokfutását a belügyminiszter: szerda este bejelentette, hogy leváltja a csendőrség harmadik vezetőjét, Fernando Santafét is, aki állítólag másik pozícióban folytatja munkáját a Guardia Civilen belül. Ő Fernando Grande-Marlaska harmadik áldozata, aki állítólag szintén a „belügyi csoport újjászervezése” miatt kapta meg felmentését. Először Diego Pérez de los Cobost, a madridi parancsnokság vezetőjét menesztette, majd a bejelentés után beadta lemondását a testület második vezetője, Laurentino Ceña, aki nem értett egyet a belügyminiszter döntésével.

A csendőrségen belül valószínűleg azért kezdődött el a tisztogatás, mert az első számú vezető elküldött egy jelentést a bíróságnak a nőnapi tüntetések és a járvány elterjedése közötti összefüggésekről. Eszerint a kormánynak le kellett volna fújnia a demonstrációkat, mert már túl sok fertőzött volt az országban.

Majdnem egész Spanyolország a 2-es fázisba lép június 1-jén. Mindössze Madrid, Barcelona, Castilla és León, valamint a katalóniai Lleida marad az 1-es karantén-feloldási szakaszban – jelentette be csütörtök esti sajtótájékoztatóján Fernando Simón, az egészségügyi veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ vezetője. Castilla és León egyetlen régióját, El Bierzót engedte tovább a minisztérium a 2-es fázisba. Madrid végül nem kapott engedélyt arra, hogy bizonyos 2-es és 3-as szakaszbeli intézkedéseket vezessen be addig, amíg várakozik az 1-es fázisban.

Salvador Illa egészségügyi miniszter, jobbra Fernando Simon, a veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ igazgatója. (Fotó: Superdeporte)

Valencia közösség teljes területe, Andalúzia a múlt héten kimaradt két megyéje, Málaga és Granada, valamint Castilla-La Mancha 3 provinciája, Toledo, Ciudad Real és Albacete is beléphet hétfőn a 2-es fázisba és tovább lazíthatja a karantén intézkedéseit. Katalóniából tovább engedte a kormány a közösség középső részét, Gironát, Alt Penedést és El Garrafot is.

A murciai Totana továbbra sem léphet be a 2-es fázisba annak ellenére, hogy a régió többi része már lassan egy hete ott van, ugyanis túl sok fertőzöttet regisztrálnak. A katalán Lleida is ezért várakozik tovább az 1-es szakaszban.

A Kanári-szigetek három területe, amely hetekkel ezelőtt elsőként kezdte meg a kijárási tilalom feloldását, hétfőn már a 3. szakaszban ébredhet. La Graciosa, La Gomera és El Hierro, valamint a Baleári-szigetek közül Formentera megteszi az utolsó lépést a karantén teljes feloldása felé.

A 3. szakaszba belépő szigeteken hétfőtől a hotelek és a bevásárló-központok kinyithatják a közösségi tereiket, nyitnak az éjszakai bárok, diszkók, ám csak kapacitásuk 33 százalékával működhetnek majd. A mozik, színházak, auditóriumok pedig immár helyeik felét használhatják. Kinyitják az oktatási központokat a 6 évesnél kisebb gyerekek megőrzésére abban az esetben, ha szüleiknek nem megoldható az otthoni munkavégzés és nincs senki, aki felügyelne a kicsikre.

A társadalombiztosításért felelős miniszter, José Luis Escrivá csütörtökön megerősítette, hogy a miniszterek tanácsa pénteken jóváhagyja a rászoruló családoknak szánt minimáljövedelemről szóló intézkedéscsomagot. A pénzt a társadalombiztosítási hivatalban és az önkormányzatoknál lehet majd igényelni, de a kormány maga is igyekszik felkutatni a legrászorultabbakat, ők lesznek azok, akik már júniusban pénzhez juthatnak. A gyerekeiket egyedül nevelő szülők lesznek fókuszban, rajtuk kívül még pénzt kaphatnak a nagycsaládosok és azok is, akik a szegénységi küszöb alatt élnek.

Az egészségügyi minisztérium statisztikája szerint szerdáról csütörtökre 182 új fertőzöttet diagnosztizáltak Spanyolországban.