Biztonságosabb lesz a közlekedés az Attila úton

A BKK és a Fővárosi Önkormányzat Vision Zero célkitűzésével összhangban biztonságosabbá válik az Attila út közlekedése. A közlekedési rend átalakítása azt célozza, hogy a jövőben senki ne szenvedjen súlyos sérülést, vagy veszítse életét az útszakasz kialakításából is fakadó közlekedési szabálytalanság miatt.

Idén is folytatódott a korábbi évek sajnálatos statisztikája: szinte naponta sérülnek meg súlyosan vagy halnak meg emberek gázolás vagy ütközés következtében a budapesti utakon. Az idei év első felében Budapesten 1344 könnyű, 397 súlyos személyi sérülés és 21 haláleset történt. Ezt a lesújtó statisztikát rontja az az idén januári sajnálatos eset, amikor az I. kerületi úton egy 37 éves gyalogost gázoltak el.  A végzetes, halálos kimenetelű balesetben az emberi tényezők mellett szerepe volt annak is, hogy a Bugát lépcsőnél kijelölt gyalogos-átkelőhely után a Mikó utca irányában a kinyíló belső sáv előzésre és a megengedettnél magasabb sebességre ösztönözte a gépjárművezetőket.

A Budapesti Közlekedési Központ javaslatára az I. kerületi önkormányzattal és a lakossággal egyeztetve a közúti veszélyek csökkentése érdekében az Attila út Bugát lépcső és Mikó utca közötti szakaszán 40 kilométer/óra lesz a legnagyobb megengedett sebesség. A kivitelezés november 2-áról 3-ára, szerdáról csütörtökre virradó éjszaka kezdődik a burkolati jelek festésével és tervezetten (az időjárástól függően) november 5-éig, szombatig tart a Budapest Közút Zrt. kivitelezésében. Mivel a burkolatjel-festés várhatóan éjszaka történik, ezért a forgalmat jelentősen nem zavarja a kivitelezés. A felújítással a parkolás módja is változik: új parkolókat jelölnek ki a Vérmező mellett, a házak felőli oldalon pedig a járda helyett a szegéllyel párhuzamos új parkolási rend lesz kialakítva az útpályán.

Sebességkorlátozásra azért van szükség, mert az autó sebességének döntő szerepe van egy elütött ember túlélési esélyeiben is. Amíg 30 kilométer/óránál 10-ből 9 ember túléli, ha gépjárművel elütik, addig 65 kilométer/órás sebességnél 10-ből 8 ember életét veszti. A megengedett legnagyobb sebesség betartatása ösztönözve a Bugát lépcső és a Mikó utcai csomópont közötti rövid szakaszon is egy forgalmi sávot alakítanak ki a jövőben, hasonlóan a Bugát lépcsőnél található középszigetes kijelölt gyalogátkelőhelyhez, ahol jelenleg is irányonként egy sáv áll rendelkezésre.

Fókuszban a fővárosi közlekedés veszélyeinek csökkentése

A BKK a főváros mobilitásáért felelős szervezetként elkötelezett, hogy a lakossági elvárásoknak megfelelve csökkentse a budapesti közlekedés veszélyeit. Ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetés keretében a budapestiek kérésére a többi között biztonságosabb közlekedést támogató fejlesztésekre is forrást biztosít.

A Budapesti Közlekedési Központ szerint a közlekedésbiztonsági célkitűzések megvalósítása az érintett szervezetek – közútkezelők, hatóságok, önkormányzatok és a szemléletformálásban résztvevő szereplők – részéről is folyamatos együttműködést igényel.  

A társaság úgy látja, a társadalomban és a döntéshozók körében is tudatosítani kell, hogy a közúti közlekedésben a megsérültek és az elhunytak nem véletlen balesetek áldozatai, hanem a szabályok be nem tartása, a rosszul kialakított utak, valamint a gépjárművek méretéhez és tömegéhez képest helytelenül megválasztott, túl nagy sebesség az ilyen események okozói.

A súlyos és halálos kimenetelű események jelentős része megelőzhető lenne. Ennek érdekében a közlekedési szabályok betartásán és betartatásán, illetve a személetformáláson és oktatáson túl szükség van a közterületek és a közlekedési infrastruktúra megfelelő átalakítására is.

A Budapesti Közlekedési Központ által is mintának tekintett Vision Zero alapvetése, hogy a legnagyobb odafigyelés esetén is hibázhatnak az emberek, de a pillanatnyi figyelmetlenségnek semmiképpen nem szabadna súlyos sérülésekhez és halálhoz vezetnie. Az ilyen események megelőzése érdekében olyan utakra és környezetre van szükség, ahol már az infrastruktúra kialakítása is ösztönzi, bizonyos esetekben kikényszeríti a szabályok betartását, hibák esetén pedig segít elkerülni a komolyabb következményeket.

Budapesti Közlekedési Központ