Bőven 600 kilométer fölé nő a Model Y hatótávolsága

AZ ÚJ 4680-AS AKKUMULÁTORCELLÁK 30 SZÁZALÉKOS ELŐRELÉPÉST HOZHATNAK A HATÉKONYSÁG TERÉN.

Úgy tűnik, minden adott ahhoz, hogy a Tesla még az idei év végén, de legkésőbb 2022 elején piacra dobja a Model Y új verzióját, amely már 400 mérföldes (644 kilométeres) EPA hatótávval rendelkezik.

A Tesla autói közül eddig csak a Model S volt képes átlépni a 400 mérföldes hatótávot – jelenleg 412 mérföld, vagyis 663 kilométert képes megtenni egyetlen feltöltéssel. Mint ismeretes, a kaliforniai cég továbbra is komoly hangsúlyt fektet a hatótáv növelésére. A hamarosan érkező Plaid + kivitel esetében a vállalat 520 mérföldes, azaz 837 kilométere hatótávot ígér.

Az új, Gigafactory Texasban gyártott Model Y már a legfrissebb, 4680-as akkumulátorcellákkal, és a vázszerkezet részét képező akkucsomaggal fog készülni. Ezeknek, valamint a további fejlesztéseknek köszönhetően jelentős előrelépés várható az energiahatékonyság, a súly és a költségek tekintetében.

A tavaly szeptemberi Battery Day alkalmával a Tesla elmondta, az új cellák használatával, és az akkupakk módosított felépítésével 30 százalékos hatótávnövekedést lesznek képesek elérni anélkül, hogy módosítani kellene a cellák kémiáját.

A 2021-es Tesla Model Y Long Range 326 mérföldes, azaz 525 kilométeres hatótávot tesz lehetővé két feltöltés között, vagyis a 400 mérföld eléréséhez 22,7 százalékos javulást kellene elérni.

Ugyanakkor, mivel egyelőre csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre a 4680-as cella, így logikus lépésnek tűnik, hogy elsőként a kínálat csúcsát jelentő Model Y-okban kezdjék alkalmazni a nagyobb hatótáv elérését lehetővé tevő egységeket.

Forrás:

InsideEVs & mahzrt.hu