Bővül az állami támogatással elérhető Peugeot e-208 és e-2008 változatok kínálata

Nagy siker övezte az állami elektromosautó-vásárlási pályázatot, melyre másfél nap alatt több mint 2000 igénylés érkezett. A pályázatok jóváhagyását követően még 3 hónap áll a pályázók rendelkezésére hogy véglegesítsék, pontosan milyen autóra igénylik a támogatást. Bár az előzetes felmérések alapján a márka már most is nagyon népszerű a pályázók körében, a Peugeot most bővíti az elérhető felszereltségek és opciók listáját, hogy még könnyebbé tegye a döntést.

A márka alaposan tanulmányozta a pályázók és általában az elektromos autót keresők igényeit, felmérte a számukra legfontosabb felszereltségi elemeket, valamint sikeres tárgyalásokat folytatott a gyártóval az elektromos autó ajánlatok további finomhangolásának érdekében. Ennek megfelelően 2020. június 22-től az ajánlat az alábbiak szerint változik:

e-208:

Fokozott igény mutatkozott arra, hogy az Allure felszereltséget is be lehessen vonni a támogatott autók körébe. Ez azért fontos, mert ezen a felszereltségi szintem már széria a 3D műszeregység, igényesebb a kárpitozás és az alapfelszereltség is gazdagabb. Allure felszereltség esetén már az olyan, elektromos autózásban fontos opciók is elérhetők, mint az adaptív tempomat, ami takarékos közlekedést és nagyobb hatótávot tesz lehetővé autópályán. Az Active felszereltséghez az új ajánlat keretében jóval több opció konfigurálható, mivel az alapár csökkent és megszűntek a korábban meghatározott opciós csomagok:

Új e-208 Active akciós ár: 10.230.000 Ft (állami támogatással: 7.730.000 Ft)

Új e-208 Allure akciós ár: 10.730.000 Ft (állami támogatással: 8.230.000 Ft)

e-2008:

Az elektromos 2008 divatos formájának, méretes karosszériájának és korszerű hajtásláncának köszönhetően a pályázat egyik favoritja lehet. Bár a szériafelszereltség eleve gazdag (aktív sávtartó rendszer, vészfékező, automata klíma, tolatóradar, 7” érintőképernyő, Mirror Screen, elektromos kézifék, narancs metál fényezés, stb.) korábban nem volt lehetőség további opciókkal testre szabni a modellt a 11 milliós támogatási limit miatt. Most, a kedvezőbb ajánlatnak köszönhetően további opciók hozzáadására van lehetőség (pl. 11 kW fedélzeti töltő, vagy ülésfűtés és kamera).

Új e-2008 Active indulóár: 10.790.000 Ft (állami támogatással 8.290.000 Ft)

  • így további 210.000 Ft értékű opcióval gazdagítható a pályázatban részt vevő jármű

Korszerű elektromos hajtáslánc

A Peugeot új generációs elektromos autói, az e-208 és az e-2008 egyaránt a PSA az új fejlesztésű, elektromos autókra optimalizált e-CMP padlólemezére épülnek és ugyanazt az innovatív elektromos hajtásláncot használják, mely az alábbi előnyökkel rendelkezik:

  • Nagy hatótávolság: 340 km / 320 Km (208 / 2008 WLTP szabvány szerint)
  • 50 kWh kapacitású, padlólemezben elhelyezett, Li-ion akkumulátor
  • A belső égésű változatokhoz képest változatlan méretű utas és csomagtér
  • Hőszivattyús, hatékony hűtő-fűtő rendszer az utastér és az akkumulátor számára, 5 kW fűtőellenállással kiegészítve a gyors felfűtés érdekében (extrém hideg idő esetére)
  • Távirányítással, mobiltelefonról is programozható, indítható előfűtés és hűtés
  • Töltésfelügyelet és indítás távolról
  • Folyadékhűtésű akkumulátor: hosszabb élettartam és gyorsabb töltés, akár szélsőséges hőmérsékleti viszonyok vagy nagy terhelés mellett is
  • Szériában 100 kW DC gyorstöltés lehetősége: 80% töltöttség 30 perc alatt (272 / 256 km hatótáv)
  • 3 fázisú 11 kW fedélzeti töltő (opció): teljes feltöltés akár 5 óra alatt otthon (wallbox segítségével) vagy a legtöbb nyilvános AC töltőponton
  • 8 év vagy 160.000 Km gyártói garancia a meghajtó akkumulátorra (70% kapacitásig)
  • Dinamikus gyorsulás a 136 LE (100 kW) teljesítményű szinkronmotornak köszönhetően, 0-100 km/h: 8,1 sec (e-208)
  • Rugalmasság a teljes fordulatszám tartományban jelentkező 260 Nm nyomatéknak köszönhetően
  • Egypedálos üzemmód, fokozott „motorfék” hatással és energia visszanyeréssel: kényelmes, takarékos és kíméli a fékrendszert
  • ECO / SPORT / NORMAL vezetési módok a hatótáv vagy a teljesítmény maximalizálásának érdekében
  • 2 éves szervizciklus a második évtől, 40%-kal alacsony karbantartási költségek