Budapesten épül a járműtervezés jövője

 20 éves a Mercedes-Benz és a MOME együttműködése 

Idén huszadik éve dolgozik együtt a Mercedes-Benz és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az évfordulót nagyszabású eseménysorozattal ünnepli az intézmény. A júliusi diplomaosztón a luxusmárka vezető designere, Gorden Wagener mond beszédet, és a MOME alapítványi elnökével közösen megnyitja az egyetem új tervezői műhelyét, a közlekedés jövőjével foglalkozó Mobility Design Labet is.

A Mercedes-Benz és a MOME két évtizede fennálló együttműködés ideje alatt a budapesti egyetem járműtervezési programja a világ élmezőnyébe került. A MOME hallgatói és oktatói tevékenyen részt vettek az autógyár design programjaiban: számos diák került előbb gyakornokként, majd munkatársként a luxusmárka design részlegébe. A partnerség kitűnő szakemberekkel gazdagította nem csak hazánkat, de a világot is: az itt végzett hallgatók többek közt az Audi, a KIA, a BMW és a Volvo  tervezői csapatában is megállták a helyüket.

A következő húsz évben a MOME már a széles értelemben vett mobilitás jövőjét kutatja és alakítja majd: az autók mellett drónok, hajók, motorok és más közlekedési eszközök létrehozásával, és az azokhoz kapcsolódó felhasználói élmény-tervezéssel is foglalkozhatnak majd a hallgatók. A cél olyan sokoldalúan gondolkodó tervezők képzése, akik a legfejlettebb technológiákkal felvértezve képesek megfelelni a piaci igényeknek, valamint reagálni a változó társadalmi és környezeti elvárásokra.

A MOME újonnan kialakított járműtervező stúdióját, a fejlett gépparkkal felszerelt Mobility Design Labet Gorden Wagener, a Mercedes-Benz vezető tervezője és Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke nyitja meg 2022. július 1-én

A MOME járműtervezési programja Magyarország legjelentősebb autós rendezvénye, az AMTS (Automobil és Tuning Show) keretében is bemutatkozik. Az esemény nyitónapján, 2022. május 27-én a Magyarok a Világ járműgyártásában című kiállítás kísérőprogramjaként Molnár Péter, a MOME Design Intézetének vezetője beszél majd a Mercedes-Benzzel közös munkáról, míg a MOME standján a látványos fizikai modellek mellett virtuálisan is körbejárhatóak lesznek a legfrissebb hallgatói munkák.

Modellt vált a MOME

A 142 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2020 augusztusa óta alapítványi formában működik. A modellváltás részeként a MOME megalkotta hosszú távú stratégiáját, megújította kutatás-fejlesztési tevékenységét elindította az egyetem belső folyamatainak digitalizációját, és hozzáfogott a képzés korszerűsítéséhez is. A hagyományosan magas színvonalú művészeti és design oktatáson túl, 2022-től a MOME minden alapszakos hallgatója számára bevezeti a vállalkozói képzést, és elindítja első angol nyelvű mesterszakjait is. 2021-ben a MOME költségvetése közel négyszeresére nőtt, és az alapítvány döntött a magyar felsőoktatás történetének legnagyobb arányú oktatói béremeléséről is.