Budapesten és környékén is bizonyított az elektromos MAN busz

Több hazai városunk közösségi közlekedési üzemeltetője után idén nyáron a Volánbusz Zrt. is tesztelte az MAN Lion’s City 12 E szóló autóbuszt. A tisztán elektromos hajtású jármű kiválóan helyt állt Budapesten és elővárosaiban.

  • Kihívást jelentő időjárási, domborzati és forgalmi viszonyok
  • Nagy biztonsággal elegendő hatótávolság
  • Elégedett járművezetők és utazóközönség

Pestiesen szólva a Volánbusz Zrt. bedobta a mélyvízbe az MAN Lion’s City 12 E elektromos tesztbuszt, ugyanis nagy nyári hőségben, nem éppen könnyű domborzatú területeken, főként Budapest elővárosaiban és meglehetősen hosszú műszakokban üzemeltette. Mindezek ellenére igen kedvező teszteredmények születtek, valamint a járművezetők és az utazóközönség elégedettségét egyaránt elnyerte a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású autóbusz.

„Megfelelőnek találtuk az MAN Lion’s City 12 E hatótávolságát. A Budapest elővárosi területein végzett feladatokat nap közbeni töltés nélkül is úgy teljesítette, hogy 250-300 kilométer megtétele után még 20-25 százalékos töltöttségi szinten állt az akkumulátorcsomag. A töltöttségi állapot pedig jól követhető a műszerfalon” – kezdte Füle István, a Volánbusz Zrt. forgalmi üzemvezetője.

„A jármű energiafogyasztásában persze jelentős szerepet játszik a vezetési stílus, ám aki előrelátón vezeti a dízelmotoros buszokat, annak az elektromos autóbuszok hatékony vezetése sem okoz problémát. A Lion’s City 12 E gyorsulása még teljes utastelítettség mellett is sokkal jobb, mint a dízelüzemű buszoké, így könnyebb vele tartani a menetrendet. Arra azonban ügyelni kell, hogy a tetőn elhelyezett nagy tömegű akkumulátorok kanyarodáskor befolyásolhatják a jármű stabilitását. Egyébként nagyon kényelmes ennek a busznak a >>>