Budapesten kívül is bővít a FlixBus

Májusban már kilenc magyar városból indulnak zöld buszok

+ Budapest, Győr, Pécs, Harkány, Szeged, Siófok, Nyíregyháza és Miskolc mellett már Sopron is a FlixBus hálózat része

+ Új magyar kkv a FlixBus partnerek között: HCC Kft.

A FlixBus tovább bővíti hálózatát Magyarországon. A globális mobilitási szolgáltató Budapest mellett májustól már az ország nyolc további városából kínál közvetlen összeköttetéseket, Sopronból most először indulnak zöld távolsági buszok.

A FlixBus magyarországi piacra lépése óta a kontinens fontos csomópontjává fejlesztette Budapestet, jelenleg több mint tíz országba indulnak közvetlen buszok Budapest Népliget megállóból, egy átszállással pedig további úti célok érhetők el Európa-szerte. Népliget buszmegállón kívül a fővárosiak Kelenföldről, a Mexikói útról és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről is tudnak utazni.

Budapest mellett az elmúlt években több magyar város is a FlixBus hálózatának részévé vált. Siófokról a legszélesebb a kínálat, a balatoni megálló hét országgal, többek közt Németországgal, Olaszországgal, illetve Horvátországgal van összeköttetésben. Győrből hat országba, a szomszédos Ausztria és Szlovákia mellett Lengyelországba és Franciaországba is indulnak buszok. Szegedről is évek óta szállít utasokat a zöld mobilitási cég, idén tavasszal már öt országba, például Csehországba és Romániába. Nyíregyháza a Magyarországot Kárpátaljával összekötő buszok megállója, a FlixBus jelenleg is biztosít szolgáltatást ezen az útirányon. A főszezon közeledtével visszatérnek a pécsi, harkányi és miskolci állomásokról induló járatok is. A baranyai városokból Horvátországba, Szlovákiába és Csehországba foglalhatók összeköttetések május közepétől, a borsodi megyeszékhelyről pedig Lengyelországba és Szlovákiába közlekednek járatok. Sopron teljesen újonnan került fel a FlixBus térképére idén tavasszal, innen jelenleg három országba, Ausztriába, Csehországba és Németországba kínál közösségi közlekedési lehetőséget a zöld buszszolgáltató.

„Az elmúlt években kiterjedt hálózatot alakítottunk ki Európa-szerte, Budapest pedig népszerű megállóvá vált utasaink körében. Most azon dolgozunk, hogy még több városban tegyük könnyen elérhetővé a fenntartható, megfizethető és kényelmes nemzetközi utazás lehetőségét. Ez nemcsak a külföldre látogató helyiek, hanem a magyar települések turisztikai érdekeit is szolgálja, különösen a világjárvány okozta kihívások után.” – mondta el Toropila-Vakula Zsófia üzletfejlesztési menedzser.

Új magyar buszpartner csatlakozik a FlixBus-hoz


A FlixBus üzleti modelljének lényege, hogy helyi buszpartnerekkel együttműködve ötvözi a piaci tapasztalatot és tradíciót a modern technológiai megoldásokkal. A partnerek gondoskodnak a járatok napi üzemeltetéséről, míg a FlixBus a digitalizációért, a hálózatfejlesztésért, a buszok megtöltéséért és az egységes minőség biztosításáért felel. A vállalat magyar kkv-kal is évek óta együttműködik. Az Infinitours Kft. és a Five Stars Bt. mellett idén tavasszal egy új cég, a HCC Kft. is csatlakozott a partnerek közé. Az idén harminc éves, több mint negyven főt foglalkoztató családi vállalkozás korábban charter és dolgozói járatokat biztosított, a FlixBus-szal közösen indította el első menetrend szerinti járatát.

„Nagy örömmel és pozitív várakozással tekintünk a FlixBus-szal való együttműködésre, mert azt látjuk, hogy a világ turizmusában egyre inkább az egyéni utazások felé tolódik a hangsúly. Büszkék vagyunk, hogy egy olyan globális mobilitási szereplő partnereként üzemeltethetünk nemzetközi menetrend szerinti járatokat, mint a FlixBus. Ez az együttműködés kiváló lehetőséget ad arra, hogy a korábbiaktól eltérő területen is bizonyítsunk. Cégünk mindig utasaink legmagasabb színvonalú, legpontosabb és legbiztonságosabb kiszolgálását helyezte a fókuszba, a menetrend szerinti járatok üzemeltetése pedig épp ezt követeli meg.” – mondta el Kulcsár Imre, a HCC Kft. ügyvezető igazgatója.