Casco Rallye Classic

2000. júniusában, egy hétköznapi kora reggelen egészen szokatlan társaság gyülekezett a Pilisvörösvár és Csobánka közötti út híres-hírhedt hidas kanyarjában. Öltönyös – és nem öltönyös – fiatalemberek nem csak Budapestről és környékéről, hanem távolabbról is érkeztek úgy, hogy előtte nem beszélték meg ezt a találkozót. Látásból többen is ismerték egymást, hiszen mindannyian szerették – ki-ki művelte is – az autósportot, különösen a RALLYE-t. Az ok, amiért összegyűltek, nem volt más, mint a 2000-es London – Sydney Marathon, mely nem csak áthaladt Magyarországon, hanem a Pilisvörösvár és Csobánka, illetve Pilisszentkereszt és Dobogókő között mért szakaszt is tartalmazott az útvonal! Még he egy klasszikus Marathon Rallye, azaz átlagtartó verseny is volt, Stig Blomqvist-et, Michéle Mouton-t és a többieket élesben, versenyben élőben látni kellett! (Az élmezőny olyan tempót jött…)
A mezőny megtekintését követően a 8, fél 9-es munkakezdésre mindenki beért az irodába!

Hasonló hangulatra lehet számítani 2021. június 11-én este is, ugyanis 21:00-kor rajtol a legendás pilisvörösvári trafóház mellől a Casco Rallye Classic átlagtartó, azaz regularity verseny. Szigorúan az FIA és a FIVA előírásainak megfelelően 50 km/h alatti előírt – GPS-es log-gal ellenőrzött – átlagokkal kb. 150 km hosszú, éjszakába nyúló útvonalon jutnak el a résztvevők Hűvösvölgybe. Az első autó célba érkezése éjfél körül várhat.

Casco Rallye Classic 2021 nevezési lista:
Horváth Zoltán – Horváth Barnabás
Márton András – Törő Tímea
László Ádám – Ráday Franciska
Bálint Zoltán – Baksa András
Nevigyánszky András – Nevigyánszky Márton
Pásztor Tamás – Majosházi Péter
Boldog Zoltán – Boldog Dominik
Segesdi István – Kornis Kriszti
Sándor István – Sándor Fruzsina
Vavra Zoltán – Cziráki Ferenc
Balog Zoltán – Balog Benkő és Kovács Szandra
Farkas Zoltán – Mészáros Margit
Pataki Mihály – Borsodi Máté
Holnapy Gergely – Holnapy Bence
Dr. Sajó Ferenc – Szabó Ildikó
Szenes László – Szenes Anita
Vaszilkó Balázs – Nagy Veronika
Gündisch Gusztáv – Vajda János
Szabó Zsolt – Oláh István
Bánhidi Viktor – Turán Krisztián
Fülöp Attila – Szalay Iván
László Áron –
Koleszár Ferenc – Koleszár Péter
Dr. Nagy Viktor Ferenc – Franke Róbert
Kovács Réka – Karner Barnabás
Birkás Balázs – Rácz Henriett
Forrási Róbert – Dr. Molnár Melinda
Csikós Zsolt – Csikós Bálint
Massányi Katalin – Dr. Hortobágyi Erika
Kispataki Gábor – Erdei Valéria

Aki teheti, legyen részese, élje át a hangulatot!

Rallye Rádió