Csak a szokásos – Ha reggel és M3-as, akkor baleset Bagnál

Az M3-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Bag térségében baleset történt. A 42-es km-nél a pályazárat feloldották, a forgalom egy sávon megindulhatott, azonban a torlódás így is több km-es.
Az ellenkező irányban (Vásárosnamény felé) pedig Mezőkeresztes térségében történt baleset. A 135-ös km-nél a belső sávot elkerítették, lelassult az előrejutás.

Négy jármű ütközött, többen megsérültek a Hévízgyörk magasságában történt balesetben.

Az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 42-es kilométerszelvényben 2022. július 18-án reggel három személyképkocsi és egy kisteherautó ütközött, a balesetben többen megsérültek. 

A rendőrök a külső és belső sávot lezárták, a forgalom a leállósávon haladhat.

A torlódás jelenleg is több kilométeres, akinek módjában áll válasszon másik útvonalat!

(police.hu)

Baleset miatt torlódik a forgalom az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Bag térségében – közölte az Útinform hétfő reggel a honlapján.

    A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, hogy három személyképkocsi és egy kisteherautó ütközött egymásnak, a balesetben többen megsérültek.

    A karambol az autópálya 42-es kilométerénél történt. A rendőrök a külső és belső sávot lezárták, a forgalom a leállósávon haladhat. A torlódás több kilométeres – áll a rendőrségi közleményben.

    A forgalmi akadályt Kerekharaszt felé lehet elkerülni – írta az Útinform.

(MTI

Az M30-as autópályán, az M3-as autópálya felé vezető oldalon, Miskolc térségében egy személyautó és egy kamion ütközött össze. A 35-ös km-nél a külső sávot lezárták. 

Személyautó motorossal ütközött össze az 1-es főúton, Budaörsön. A 10-es km-nél félpályán halad a forgalom.

Az M43-as autópályán, Csanádpalotánál, a magyar-román határszakaszon a kilépő kamionsor hossza meghaladta a 5 km-t.

4-es főúton, Fegyvernek átkelési szakaszán a Fő út és az Ady Endre út csatlakozásánál körforgalmú csomópontot építenek. A 129-es km-nél félpályás lezárás mellett dolgoznak. Nappal jelzőőr, éjszaka és hétvégén jelzőlámpa irányít, itt szinte egész napos a torlódás. 

44-es főutat, Kecskemétnél a „Repülős” körforgalom és a szentkirályi elágazás közötti, közel 3 km-es szakaszon felújítják. A munkálatokat 500 méteres szakaszokban végzik, félpályás lezárás mellett. Napközben 8 és 18 óra között jelzőőrök irányítanak. 

utinform