Csökkent a forgalomba helyezett import használt autók száma februárban

    Az idén februárban a DataHouse adatai szerint 10 566 import használt személyautót hoztak Magyarországon forgalomba, ami a tavaly februári 13 084 darabhoz képest több mint 19 százalékos visszaesés – közölte a JóAutók.hu hirdetési portál csütörtökön az MTI-vel.

    Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a koronavírus miatt bevezetett korlátozások életbe lépése óta átlagosan mintegy 20 százalékkal kevesebb használt autó érkezik külföldről, ameddig jelentősebb enyhítésre nem kerül sor, a piac továbbra is takarékon fog működni.


    Az év első két hónapjában behozott valamivel több mint 20 ezer használt autó összetétele az előző évhez képest a kisebb autók felé tolódott el. A kisautók és az alsó-középkategóriás autók részesedése az importból a tavaly ilyenkor kimutatott 42-ről 46 százalék fölé emelkedett.


    Az importot korábban jellemző státuszmárkák közül az Audi és a BMW az ötödik és hatodik helyet foglalja el, miközben a Mercedes a Hyundai mögé kerülve immár csak a nyolcadik. A legnépszerűbb importmárkák listájának első négy helyén a Volkswagen, az Opel, a Ford és a Toyota szerepel – közölte a JóAutók.hu.


    A használtautó-import mértéke az idei év első két hónapjában összesen 20 459 darab volt, 21 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 25 981-es mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 19 760 volt, ami közel 7 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 21 191-es értéktől – írják a közleményben.