Csomós Mixi és Nagy Attila Pirelli abroncsokon versenyez az Eb-pontokért

Pirelli versenygumikon és a nagymúltú olasz cég támogatásával áll rajthoz Csomós Miklós és Nagy Attila a 2023-as rally Európa-bajnokságon. A HUMDA Academy versenyzői előtt így komoly feladat áll, hiszen az Eb-mezőnyben kell bizonyítaniuk és immáron Eb-pontokért szállnak harcba.

„Régi a kapcsolatunk a Pirellivel és a forgalmazójával, Mezey Tamással is – mondta Csomós Mixi. – A Peugeot Kupában Pirellivel lettünk bajnokok és 2021-ben szintén Pirellivel szereztük meg az első abszolút győzelmünket aszfalton és murván is, úgyhogy szép emlékek fűznek a márkához.

Nagyon megtisztelő dolog, hogy a magyarországi forgalmazó mellett a Pirelli európai sportosztálya is mellénk állt, a gumiválasztásban, beszerzésben és szerelésben is minden segítséget megkapunk.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Atival idén már Európa-bajnoki pontokért fogunk versenyezni, jó rajtpozícióból, és tavalyi évünkhöz képest, a regisztrált versenyzők minden előnyét élvezve. Ez nyilván nagyobb felelősséggel jár, de már alig várjuk, hogy az élmezőnnyel élesben, helyezésekért tudjunk megmérkőzni.“

A Csomós–Nagy párost nem csak a hazai forgalmazónál, de a Pirelli Motorsport osztályánál is régóta figyelik, így amikor az idei együttműködés felmerült, nem nagyon kellett őket bemutatni.

„2015 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal dolgozunk együtt Csomós Mixivel és Nagy Attilával – mondta Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsokat forgalmazó Autogumiplaza.hu tulajdonosa. – Mindig is az egyik legtehetségesebb magyar párosnak tartottam őket.

Mivel a Pirellinél már évtizedek óta nagyon fontos az utánpótlás támogatása, az európai motorsport központban is folyamatosan figyelték Mixiék teljesítményét. A tavalyi Eb-szereplésük után pedig nem nagyon kellett őket bemutatni. Ennek köszönhetően a Pirelli Motorsporttól is kapnak támogatást.

Ez nem csak pénzügyi, hanem szakmai támogatást is jelent. Én magam több versenyükön ott leszek személyesen, hogy segíteni tudjam őket, de a Pirelli Motorsport több évtizedes tapasztalatára is építhetnek és valamennyi a helyszínen dolgozó Pirelli szakembertől is megkapnak minden segítséget a versenyzéshez.

Mixiék gyorsasághoz nem fér kétség, bízom benne, hogy a Pirelli abroncsokkal idén komoly eredményeket érnek el az Európa-bajnokságon és sok felejthetetlen élményt szereznek a szurkolóknak.“