Csupán házi őrizetben a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottja

Mindössze házi őrizetbe helyezte a bíróság a májusi Dózsa György úti halálos gázolás gyanúsítottját hétfőn – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék közleményben az MTI-t.

Az eddigi adatok szerint a férfi május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a megengedett sebességet jóval túllépve haladt személygépkocsijával Budapesten a XIII. kerületi Dózsa György úton, a külső forgalmi sávban.
A gyanúsított járműve a Kassák Lajos utcai kereszteződésnél összeütközött egy másik, a Dózsa György úton, a Tüzér utca irányából érkező, a kereszteződésnél balra kanyarodó, a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő személyautóval. Az ütközés következében a járművek felsodródtak az út jobb oldalára, ahol a trolibusz megállójában elütöttek három várakozó embert.
A baleset következében a szabályosan közlekedő jármű két utasa meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.
A vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított kokaint fogyasztott.

A gyanúsított cselekménye halálos közúti baleset gondolatlan okozásának és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának megállapítására lehet alkalmas.

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, az ügyvéd ugyanakkor védence szabadlábra helyezését, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérte.
Hétfőn az ügyben eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítványt a bűnismétlés veszélye miatt találta megalapozottnak, míg a védői indítványt az enyhébb kényszerintézkedésre nézve.
A kerületi bíróság megállapította, hogy a gyanúsított ellen részben szintén közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt folyik másik büntetőeljárás. E körülmény, továbbá a gyanúsított életvitelére vonatkozó nyomozati adatok, valamint a gyanú szerinti bűncselekmény jellege együttesen megalapozzák a bűnismétlés veszélyét, ami a bíróság szerint házi őrizettel kiküszöbölhető.

A kerületi bíróság végzése nem jogerős.

http://miazablogger.hu/2017/08/21/kotel-golyo-vagy-csak-borton-mit-adnal-neki/