• Egyéb

Csütörtökön kezdődik a 40. Nemzetközi Mini Találkozó

A 2018. május 17-21. között megrendezendő jubileumi fesztiválnak a portugál tengerparton elterülő Praia de Mira üdülőváros ad otthont. A szervezők a klasszikus Mini és az újkori MINI modellek több ezer rajongóját várják az eseményre, a világ minden tájáról.

A vezetési élmény és az összetéveszthetetlen stílus jegyében megszervezett fesztiválhétvége idén a portugáliai Praia de Mira üdülővárosba invitálja a Nemzetközi Mini Találkozó (IMM – International Mini Meeting) résztvevőit. 2018. május 17-21. között az Atlanti-óceán partján, a Portótól mindössze 100 kilométerre délre elterülő tengerparti kempingben gurulnak egymás mellé a legendás brit kisautó legszebb európai képviselői és a világ minden szegletéből érkező MINI-rajongók. A Nemzetközi Mini Találkozó idén ünnepli fennállása negyvenedik évfordulóját, a négynapos fesztiválhétvégének pedig Portugália most először ad otthont.

Az eseményt a portugáliai Mini fanklub (Clube Mini de Portugal) vezetői hozzák tető alá, akik a hétvégére több ezer, saját autóval érkező rajongót várnak. Praia de Mira utcáit és füves területeit csütörtöktől vasárnapig az 1959-ben bemutatott klasszikus Mini és a 2001 óta gyártott modern MINI ezernél is több képviselője veszi birtokba.

A hosszan elterülő, homokos tengerparttal kecsegtető kemping területén a szervezők koncertekkel, sportversenyekkel, járműkiállításokkal és vásártérrel is készülnek, miközben a hétvégét csoportos környéki túrák és autós felvonulások színesítik majd a tengerparton.

A Nemzetközi Mini Találkozók középpontjában évről évre a kategóriateremtő brit kisautó hamisítatlan, végtelenül sokoldalú karaktere áll. A nyár egyik legnívósabb szezonnyitó rendezvénye minden évben a márka nemzetközi rajongótáborának egyik legjelentősebb eseménye, amelyre a résztvevők sok száz, többször ezernél is több kilométert vezetnek saját, gondosan ápolt és féltve őrzött kedvencükkel. A felejthetetlen fesztiválhangulatról a rendhagyó Mini-ikonok és az egyedi MINI modellek varázslatos kavalkádja gondoskodik.

Az idei, jubileumi felvonás szervezői a fesztiválhétvége mindegyik napját a klasszikus Mini más-más legendás modelljének szentelik, így többek között a Mini Moke, a Mini Clubman és a Mini Van névre keresztelt különlegességeknek. Sőt mi több, a Praia de Mira üdülővárosában találkozó rajongók a márka közel hat évtizedre visszatekintő történetének két fontos évfordulójáról is megemlékeznek.

A brit prémiumgyártó kereken 55 esztendővel ezelőtt mutatta be az első Mini Cooper S modellt, amely több mint megduplázott, immáron 70 lóerősre növelt maximális teljesítményével a klasszikus Mini legerősebb változataként debütált. A kimagasló teljesítmény megzabolázásáról szervo-rásegítéssel kiegészített, megerősített fékrendszer gondoskodott. A Mini Cooper S 1963-as világpremierje a gyártó legendás motorsport-sikertörténetét is útnak indította, amely a Monte Carlo Rali háromszoros abszolút győzelmével érkezett fel a csúcsra, 1964-ben, 1965-ben és 1967-ben.

A Mini Cabrio világpremierje óta eközben pontosan 25 év telt el. A klasszikus Mini nyitott tetős változatának gyártása a Rover Group alatti időszak utolsó éveiben kezdődött, amikor a legendás kisautó vadonatúj karosszériaváltozatának 1991-es leleplezése olyannyira lenyűgözte a vállalatcsoport vezetőségét, hogy a szigetországi Longbridge-ben üzemelő létesítményben azonnal sorozatgyártásba is küldték. A klasszikus Mini rajongói 1993 nyarán vehették át az első, nyitott tetős vezetési élményt kínáló modelleket.