Csütörtökön rajtol az “autósport olimpia” 11 magyar résztvevővel

    Csütörtökön kezdődik a franciaországi Paul Ricard versenypályán és környékén a második alkalommal sorra kerülő Motorsport Games, azaz az “autósport olimpia”, amely a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szervezésében valósul meg, célja pedig, hogy a résztvevők a nyári és téli ötkarikás játékok mintájára saját nemzetüket képviselve küzdjenek meg az érmekért a különböző kategóriákban.

    Az első, 2019-ben megrendezett motorsportjátékokon hat kategóriában 51 ország képviselői mérték össze tudásukat, a mostani eseményen viszont már 80 ország versenyzői vesznek részt, a viadalok pedig 17 kategóriában zajlanak majd.


    Magyarországot 11-en képviselik, ők nyolc géposztályban lesznek érdekeltek. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) tájékoztatása szerint Rally2-ben a László Martin, Berendi Dávid páros, a Forma-4-esek között Kovács Zénó, autókrossz juniorban Csuti Kristóf, gokart szlalomban Szabó Ádám és Horn Lilla, gokart sprintben Juráncsik Balázs, szlalomban Bognár Martin és Deák Tünde, driftben Utasi Péter, e-sportban, azaz a szimulátorosok között pedig Artzt Kristóf indul.


    A Motorsport Games-t 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem tudták megrendezni, de azt már akkor is tudni lehetett, hogy a következő helyszín a Paul Ricard versenypálya és környéke lesz.


    Az idei “autósport olimpián” a magyar indulók nélküli szakágak között szerepel a felnőttek autókrossz viadala, a GT3-as és LMP3-as versenyautókat felvonultató hosszú távú verseny, GT és GT sprint, illetve hosszú távú gokartverseny és túraautó is. Raliban a Rally2 mellett Rally4-es géposztály, valamint a klasszikus versenyautókat felvonultató Historic kategória indulói is összecsapnak a franciaországi eseményen.


    A Motorsport Games szerda (ma) este megnyitó ünnepséggel kezdődik Marseille-ben, csütörtök reggeltől pedig indulnak a szabadedzések és a selejtezők a különböző kategóriákban.


    Az érmeket minden géposztályban szombaton és vasárnap osztják. Ami a magyar érdekeltségű kategóriákat illeti: Rally2-ben szombat estig tart a küzdelem, Forma-4-ben két verseny lesz, egy szombaton és egy vasárnap, autókrossz juniorban szombaton délután lesz a döntő, a gokartosoknál szlalomban és sprintben is vasárnap kerül sor a fináléra, ahogyan szlalomban is, a driftesek és a szimulátorosok pedig már szombaton megküzdenek az érmekért.